Hirdetés

Egy lépésre áll a feljutástól a Vásárhely

A Marosvásárhelyi FCM lépett elő a Liga 2 nyugati csoportjának favoritjává a hétvégi forduló után, hiszen Adrian Falub csapata gond nélkül legyőzte a vendég Tordai Arieşult, míg a Kolozsvári U és a Mioveni csak döntetlent játszott.

Páva Adorján

2010. május 31., 11:102010. május 31., 11:10

A vásárhelyiek 63 ponttal állnak, csakúgy, mint a Mioveni, míg az U 61 ponttal rendelkezik. A hátralévő két fordulóban az FCM Dévára látogat, zárásként pedig játék nélkül 3-0-ra nyer a visszalépett Drobeta ellenében. Eközben a Mioveni a Bihar FC-t fogadja, és pontokat már csak ezen a meccsen gyűjthet, ugyanis az utolsó fordulóban pihenőnapos a Temesvári CFR visszalépése miatt, amelynek eredményeit törölték, így az aktuális ellenfelei nem kapnak pontokat. A Kolozsvári U a következő hétvégén az Otopeni-t látja vendégül, végül pedig Lupényban játszik.

„Nem félek mástól, csak önmagunktól. Még nem jutottunk az élvonalba, nehéz meccs vár ránk Déván” – nyilatkozta Adrian Falub, aki a 28. forduló előtt vette át a Maros-parti csapat irányítását, és azóta minden meccset megnyert: tanítványai legyőzték az Aradi UTA-t és a Kolozsvári U-t is. Miközben az aradiaknak – akik kikaptak Otopeni-ben – már csak matematikai esélyük van a feljutást biztosító első két hely egyikének megszerzésére, a kolozsvári egyetemistacsapat még reális esélyekkel pályázik, annak ellenére, hogy csupán 1-1-es döntetlent játszott az Argeş vendégeként.

A mérkőzés botrányos körülmények között zajlott le: a házigazdák 1-0-s vezetésénél Claudiu Baboia bukaresti játékvezető a 77. percben reklamálásért kiállított egy hazai játékost – amely miatt az Argeş csapata levonult a pályáról, ám hamarosan viszszatért –, a 87. percben pedig jogtalanul 11-est ítélt az U javára, ez pedig annyira felbosszantotta a hazaiakat, hogy néhány szurkoló berohant a játéktérre, és a bírónak, illetve a vendégeknek az öltözőbe kellett menekülniük. A találkozó 10 perces megszakítás után folytatódott. „Hihetetlen, ami történt, mindannyian féltünk. A játékosainkat megkergették a szurkolók, Florian Walter klubtulajdonost alig tudták kimenekíteni a biztonságiak a nézőtérről” – írta le a történteket Cristian Dulca, az U trénere.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés