
Visszavágott az első fordulóbeli pontrablásért a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata az FC Botoşani-nak, és 3-1 nyert a Liga 1 18. fordulójában a Fellegváron. A Kolozsvári U a Petrolul vendégeként szenvedett vereséget.
2013. december 16., 14:242013. december 16., 14:24
2013. december 16., 15:372013. december 16., 15:37
Az előző évekhez hasonlóan a román labdarúgó-élvonalban már decemberben megkezdődik a tavaszi idény. A két kolozsvári csapat a 18. forduló vasárnapi játéknapján lépett pályára, felemás sikerrel. A Kolozsvári CFR azt a Botoşani-t fogadta, amely ellen az első fordulóban – kisebb meglepetésre – gól nélküli döntetlent játszott.
A kiváló szezonrajt után a moldvai együttes úgy érkezett Kolozsvárra, hogy az elmúlt nyolc fordulóban vesztesen hagyta el a pályát. A CFR ezzel szemben kiütéses győzelmet aratott az előző körben, és ennek megfelelően kezdett vasárnap is: már az első percekben veszélyeztetett és sorra dolgozta ki a lehetőségeket, a vezetést a 32. percben Rui Pedro révén szerezte meg. A félidőre ennek ellenére döntetlennel vonulhattak a csapatok, hiszen a vendégek egyetlen helyzetüket kihasználva egyenlítettek.
A szünet után is a hazai csapat játszott fölényben, Robert Maah nagyon aktív volt a tizenhatoson belül, a vezetést érő gól mégis Vasile Maftei nevéhez fűződik, aki egy szabadrúgást követően a rosszul kimozduló Perianut megelőzve fejelt a hálóba. A csereként beálló Paul Batin meghálálta Petre Grigoraş bizalmát, és a 88. percben lőtt góllal beállította a végeredményt.
A Petrolul Ploieşti – a tunéziai Younes Hamza duplájának köszönhetően – legyőzte a Kolozsvári U csapatát. Cosmin Contra együttese 37 ponttal jelenleg második helyen áll a bajnokságban, igaz, közvetlen követői három (Steaua), illetve egy (Pandurii) mérkőzéssel kevesebbet játszottak.
Liga 1 18. forduló, vasárnap esti eredmények:
Kolozsvári CFR–FC Botoşani 3-1 (Rui Pedro 32., Maftei 58., Batin 88., illetve Vraciu 38.)
Petrolul Ploieşti–Kolozsvári U 2-0 (Younes 39., 52.)
Korábban:
Astra Giurgiu–Konstancai Viitorul 2-0 (Constantin Budescu 56., 11 – esből, Karim Abdoul Yoda 80.)
Ceahlăul Piatra Neamţ–Bukaresti Steaua 0-2 (Adrian Popa 9., Nicolae Stanciu 44.)
Galaci Oţelul–Brassói Corona 2-1 (Gabriel Giurgiu 36., Alexandru Zaharia 85., illetve Sergiu Buş 21.)
Concordia Chiajna–FC Vaslui 0-1 (Adrian Pătulea 70.)
Bukaresti Dinamo–Temesvári Poli 4-0 (Cristian Scutaru 11.– öngól, Dorin Rotariu 34., Boubacar Mansaly 37., Alexandru Curtean 54.)
A hétfői műsor: Medgyesi Gaz Metan–Săgeata Năvodari (Digi Sport 1, 17.30), Brassói FC–Pandurii Tg. Jiu (Digi Sport 1, 20.00).
Az élcsoport: 1. Astra 41 pont/17 mérkőzés, 2. Petrolul 37/18, 3. 3. Steaua 35/15, 4. Pandurii 31/17, 5. Dinamo 31/18.
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
szóljon hozzá!