2012. július 24., 08:452012. július 24., 08:45
A pénteken a Pandurii ellen elszenvedett 6-2-es vereség felszínre hozta a tréner és az új menedzser, Anamaria Prodan közti ellentéteket, az edző szerint a bulvármédiában őt bíráló klubvezető valóság-shownak tekinti a futballt.
„Életemben nem aláztak meg ennyire, nincs értelme a folytatásnak” – mondta Niculescu, aki korábban a Prodan által kitűzött célt, az első tíz közé kerülést is túlzásnak tartotta a nyáron teljesen kicserélődött és alaposan meggyengült kerettel. Prodan ideiglenesen Emil Ursu másodedzőre bízta a szakmai irányítást, sajtóértesülések szerint azonban Cosmin Contra vagy Ionuţ Chirilă lehet az U új vezetőedzője.
Niculescu márciusban vette át a csapat irányítását Ionuţ Badeától, bár 2010 őszén egyszer már dolgozott megbízott trénerként. Öszszesen 17 első ligás meccsen vezette a csapatot, mérlege 4 győzelem, 7 döntetlen és 6 vereség. Szerződése hátralevő egy évében kinevezésekor megszakított játékos-pályafutását kívánja folytatni a 36 éves, kétszeres gólkirály (2005, 2007) csatár eddig 326 mérkőzésen 156 gólt szerzett az élvonalban, az U-nál az elmúlt két évben 42 találkozón 18-szor volt eredményes.
Liga 1, 1. forduló, vasárnap esti eredmények: CSMS Iaşi–Galaci Oţelul 1-2 (Cl. Ionescu 60., ill. Iorga 52. – 11-esből, Viglianti 80.), Besztercei Gloria–Astra Ploieşti 1-2 (Predescu 32., illetve Fatai 6., 10.), Rapid–FC Vaslui 2-2 (Pancu 45., Teixeira 84., ill. Wesley 31., 48.).
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.