
A Kolozsvári U-BT Mobitelco kosárlabdacsapatának edzője, Dorin Pintea felajánlotta lemondását, miután csapata a Román Kupa negyeddöntőjének vasárnapi visszavágóján hazai pályán is vereséget szenvedett a BCMU Piteşti együttesétől. A Nagyváradi VSK a Temesvári BC ellen kettős győzelemmel jutott az elődöntőbe.
2014. január 13., 16:302014. január 13., 16:30
„Csak egyféle módon tudom megmagyarázni a dolgokat: amikor egy csapat veszít, mindig az edző a hibás, ezért én teljes mértékben vállalom a felelősséget ezért a vereségért. A csapat újjáéledésének reményében, benyújtom lemondásomat\" – tájékoztatott döntéséről Dorin Pintea, a Mobitelco vezetőedzője.
A BCMU Piteşti ellen elveszített hazai mérkőzésen az előző kiírásban döntőt játszó kolozsvári együttes kétszer omlott össze. Az első negyed hajrájában képtelen volt a gyűrűbe találni, így nyolcpontos hátrányba került. A csapatkapitány Mihai Silvăşan, illetve az odavágón is remeklő Cătălin Baciu vezetésével a folytatásban felzárkóztak a hazaiak, sőt a vezetést is át tudták venni. Az utolsó negyedben Hristu Şapera játékosai sorozatban dobták a könnyű kosarakat, míg kolozsvári oldalon eladott labdák sora jelezte az újabb összeomlást. A vendég együttes 18:2-es sorozattal bebiztosította a győzelmet, továbbjutása – az első meccsen szerzett 15 pontos előny tudatában – pedig egy percig sem forgott veszélyben.
A kupából kieső Mobitelco ügyvezetője, Mircea Cristescu a játékosok hozzáállását kifogásolta: „Van néhány játékos, akik nem teljesítették kötelességüket a csapattal szemben. Nem egy vagy két kosárlabdázóról van szó, hanem a közösségről.\" Az edzővel kapcsolatban szerinte a következő napokban születik döntés: „Még nem tudom, mi fog történni. Pintea egy egyszerű karakter, aki a „hibáztam, megfizetek érte” elvet követi, örülnék ha több ilyen lenne az országban. Egyeztetni fogunk a vezetőséggel és eldöntjük, hogyan tovább. Valószínűleg én is hibás vagyok a kialakult helyzet miatt, hiszen nincs annyi energiám, mint régen: korábban harcoltam, és szükség esetén az öltözőbe is bementem.\"
A kolozsvári kosárcsapat helyzetét nehezíti, hogy a bajnokság 14. fordulójában a – Temesvári BC-t a kupában kettős győzelemmel búcsúztató – Nagyváradi VSK elleni összecsapás vár a Mobitelcóra. Cristian Achim együttese – a hazai pályán aratott sima győzelmet követően – Temesváron megizzadt a sikerért, de 77:70 arányban nyert. A váradiak trénere szerint a kieséses rendszer miatt nagy nyomás volt a csapaton: „Megmutattuk, hogy nagyon nagy nyomás alatt is képesek vagyunk jól játszani. Ebben a szezonban, azaz inkább ebben az összeállításban ilyenre még nem volt példa. Nagyon szerettem volna, ha továbbjutunk, kudarcnak éltem volna meg, ha nem sikerül.\"
Román Kupa, férfiak, negyeddöntő, vasárnapi visszavágók: Kolozsvári U-BT Mobitelco–BCMU Piteşti 63:75, Temesvári BC–Nagyváradi VSK 70:77.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!