2011. március 29., 09:192011. március 29., 09:19
„Elek és Lipták sárga lapok miatt nem játszhat, de ennél több változtatást tervezek. Ez elsősorban nem a pénteki teljesítmény kritikája, inkább bizonyos posztokon kicsit más stílusú labdarúgókra lesz szükség” – mondta az MTI érdeklődésére a szakvezető. A szakember szerint valamelyest védekezőbb felfogásban fog pályára lépni a csapata, mert jobban le kell szűkíteni a területet a hollandok számára. Koman Vladimir és Juhász Roland egyformán úgy vélekedett, hogy a riválisnak a védelme sebezhető, még akkor is, ha ezt pénteken nem sikerült bizonyítani. Mindketten egyetértettek abban is, hogy a magyar együttesnek a védekezést kell csapatként jobban megoldania ahhoz, hogy a 0-4 után jobb eredményt érjen el.
A D csoportban Románia első győzelmét szeretné megszerezni: Piatra Neamţon Luxemburgot fogadja majd. A csapatban továbbra sem vethető be az Internazionale játékosa, Chivu, de az FC Porto hátvédje, Săpunaru valószínűleg felépül. „Nehéz mérkőzéseken vagyunk túl, eddig csak két pontot szereztünk, de nem szálltak el a továbblépési reményeink – mondta a boszniai vereség és a Luxemburg elleni találkozó között Răzvan Lucescu szövetségi kapitány. – Kedden kötelező a győzelem, és aztán hazai pályán Bosznia és Fehéroroszország ellen is bizonyítanunk kell. Ha sikerül, versenyben maradunk.”
Eb-selejtezők, kedd, D csoport: Románia–Luxemburg (RTV1, 20.45). E csoport: Hollandia–Magyarország (m1, 21.30), Svédország–Moldova (Dolce Sport, 20.00). A csoport: Törökország–Ausztria, Belgium–Azerbajdzsán. C csoport: Észtország–Szerbia, Észak-Írország–Szlovénia. F csoport: Izrael–Grúzia. I csoport: Csehország–Liechtenstein (Digi Sport, 18.30), Litvánia–Spanyolország (Digi Sport, 21.45).
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!