Hirdetés

EURO 2016 – Dzsudzsák: ilyen közönség előtt szinte nem is lehet kikapni

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Gera Zoltán szerint az izlandi labdarúgó-válogatott tartott a magyar csapattól, amely a hajrában egyenlítve 1-1-es döntetlent ért el második Európa-bajnoki csoportmérkőzésén, ezzel bebiztosítva, hogy a harmadik helynél már nem végezhet hátrébb. Ronaldóék újabb döntetlenével a magyarok vezetik a csoportjukat.

MTI

2016. június 19., 08:522016. június 19., 08:52

2016. június 19., 18:422016. június 19., 18:42

„Azt hittem, bátrabbak lesznek, de szerintem tartottak tőlünk, ezért nem mertek jobban kinyílni. Abban erősek, ahogy védekeznek, ezt most is megmutatták, de kicsit így is csalódottak vagyunk, hogy nem lett győzelem a vége\" – mondta a Ferencváros veteránja, aki arra utalt, hogy a magyarok az egész meccsen nagy fölényben futballoztak.

Dzsudzsák Balázs csapatkapitány arról beszélt, hogy már Ausztria 2-0-s legyőzésekor megmutatták, tudnak futballozni, de szerinte ilyen közönség előtt szinte nem is lehet kikapni. A meccsről szólva megjegyezte, hiába játszottak jól, ezen a szinten már nem lehet hibázni, mert azt megbünteti az ellenfél. Ezen a találkozón szerinte kettőt hibáztak, s abból egyszer gólt is kaptak.

„Szívesen lennénk otthon is, hogy átéljük az ottani hangulatot, de nekünk ez a 90 perc jut. Viszont ennél nagyobb katarzis sehol sem lenne. Jussunk minél tovább, hogy ezt sokszor átélhessük\" – mondta a magyar szurkolókról a Bursaspor szélsője, aki hozzátette, mindent feladna a válogatott sikeréért, mert annál számára nincs felemelőbb, minthogy „magyar játékosként a magyar válogatottért küzdjön magyar szurkolók előtt egy nagy tornán\". Megjegyezte, Bernd Storck szövetségi kapitány szólt, hogy a meccs előtti napokon már ne foglalkozzanak az ünnepléssel és a drukkerekkel, de nehéz függetleníteni magukat ettől.

„Nagy Ádám nagyszerű észrevétele volt a passz, amelyet kiválóan adott be az üres területre nekem. Először Gerát szerettem volna megjátszani, de végül mégis a hosszú oldalon érkező Böde Dani mellett döntöttem. Jó labda volt a kapus és a védők között, ha nem a védő, akkor Böde rúgja a kapuba\" – elevenítette fel a gólt a csereként beállt Nikolics Nemanja, aki a továbbjutásról nem kívánt beszélni, szerinte arról csak akkor érdemes, ha már száz százalékig biztos lesz.

A Legia Warszawa gólkirály csatára úgy vélte, Izland angol futballt játszott, sok ütközéssel és kontratámadásokkal, de a magyar csapat addig nyomott, amíg célt nem ért. Hozzátette, mivel az izlandiak nagyon beálltak védekezni és nagyon tömörek voltak hátul, ezért az volt a terv, hogy széleken kerülnek mögéjük.

Böde Dániel azt mondta, az Eb rajtja előtt mindenki aláírta volna a négy pontot, mert ezzel nagy sanszuk van a továbbjutásra. Arról, hogy ki mennyi lehetőséget kap, úgy nyilatkozott, ők katonák, és azt teszik, amit a hadvezér mond, ha egy percet kap, akkor egy percet játszik. Juhász Roland szerint az egész meccsen fölényben játszott a magyar válogatott, amely szinte végig birtokolta a labdát, és „az ellenfél semmiből szerzett vezetést\". A Videoton védője úgy vélte, „egyre inkább játszós futballt\" próbálnak megvalósítani.

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott német szövetségi kapitánya az Izland elleni döntetlen után azt mondta: büszke csapatára. A szakvezető közvetlenül a meccs után nyilatkozott az M4 Sportnak, hangsúlyozva: nem foglalkozik azzal, hogy jogos volt-e az ellenfél javára megítélt tizenegyes. „Az elsőtől a kilencvenedik percig mindent beleadtunk. Mindent megkockáztattunk, és ezzel sokat nyertünk, gratulálok az egész csapatnak!\" – szögezte le, hozzátéve: lényegtelen, hogy a büntető jogos volt-e. „A csapat nagyon sokat fejlődött, nagyszerűen játszott. Továbbra is futballoztunk, ez látható a labdabirtoklásból is. Nagyon megérdemeltük, közel állunk a továbbjutáshoz\" – mondta Bernd Storck az izlandiakkal játszott 1-1 után.

A magyar válogatott matematikailag még nem jutott tovább, de négy pontjával vezeti az F csoportot a második forduló után, és harmadiknál rosszabb már nem lehet a kvartettben. Az utolsó körben Dzsudzsákék szerdán az osztrákokkal szombaton este nulla-nullás döntetlent elért Portugáliával találkoznak Lyonban. A hat négyesből az első két-két helyezetten túl a négy legjobb harmadik is nyolcaddöntőbe jut.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés