
Fotó: Boda L. Gergely
Európa duatlonfővárosává válik a hétvégén Marosvásárhely, ahol Transilvania Cross Duathlon néven most először kontinensviadalt szerveznek a somostetői erdőben.
2016. április 20., 19:512016. április 20., 19:51
A kétnapos – szombaton és vasárnap esedékes – seregszemlére mintegy két tucat ország több mint félezer sportolóját várják, akiknek 8 kilométert kell futniuk, 28-at kerékpározniuk, és újabb kettőt szaladniuk.
„Ez a második Eb, és sokkal több résztvevőre számítunk, mint tavaly. A somostetői erdőben kialakított pálya kitűnő, a környezet lenyűgöző” – értékelt a terepszemle után Paul Groves, a Nemzetközi Triatlonszövetség illetékese, aki már most úgy érzi: Vásárhely remek választásnak bizonyult. A Maros-parti városnak több nagyobb településsel is meg kellett küzdenie a szervezési jogért, de amint a helyi Klosz Péter, a Román Triatlonszövetség új elnöke fogalmazott, Vásárhelyen rengetegen szeretik ezt az egyre népszerűbb és összetett sportot.
Nemcsak a szponzorok, a helyhatóság is felsorakozott a szervezők mögé. A szerdai sajtótájékoztatón Claudiu Maior polgármesteri tanácsos ezt azzal indokolta, hogy számára a sport a gyermekek kimentését jelenti a számítógép elől. „Én nem tudom ezeket a távokat teljesíteni, de ott leszek, hogy legalább egy pohár vízzel segítsem a résztvevőket” – fogalmazott viccesen a volt alpolgármester.
A szervezők külön ifjúsági, para- és amatőr kategóriáról is gondoskodtak. Azt már tudni lehet, hogy a házigazda városból és környékéről számos ismert közéleti személyiség, illetve más sportágban jeleskedő versenyző is benevez a domborzat miatt rendkívül nehéznek ígérkező tornára. Az Eb-futamon kívül szintén a Transilvania Cross Duathlon keretében szervezik a Dracula Midnight Run Race 6,5 kilométeres éjszakai futóversenyt (szombaton 21 órától), valamint a Szász Albert Emlékversenyt (vasárnap 11 órától). A díjazási ceremónia vasárnap 16 órakor kezdődik, az esemény after partyja pedig 20 órától lesz.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!