Hirdetés

Dribli, az erdélyi magyar focisuli

A kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium tornatermében Gerrard – vörös mezben, hátán a 8-as számmal – vezeti a labdát, az üres kapura lő, gól! Természetesen nem a liverpooli sztárfutballistáról van szó, hanem a mezébe bújt Gregus Fóris Mátyásról, aki a Dribli Erdélyi Gyerekfociklub 1–2. osztályos kisdiákoknak tartott edzésén épp a labdavezetés-gyakorlatot mutatta be.

Kiss Előd-Gergely

2013. március 29., 08:562013. március 29., 08:56

 „Úgy van felépítve az edzés, hogy a gyerekek nagyrészt azt érzékelik belőle, hogy nagyon sokat játszanak, ez főleg a labdás gyakorlatoknál egyértelmű” – magyarázta később a látottakat Könczei Soma, a kicsik edzője, a gyerekfociklub alapítója (portrénkon). Eközben a jövő labdarúgói szemmel láthatóan az edzés minden pillanatát élvezték.

Ottjártunkkor csak négy gyerek gyakorolt szorgalmasan, bár az edzőjük elmondása szerint 12 gyerek jár ebbe a csoportba, de most egészségügyi vagy más okok miatt nem tudtak eljönni. Az edzés intenzitása persze ettől nem csökken, a kötelező bemelegítés után külsővel, belsővel passzolnak egymásnak a kissrácok, és a labdaátvételt is gyakorolják, azaz épp elsajátítják a labdarúgás alapjait. Persze a focira is sor került, előbb egy az egy ellen, majd kettő a kettő ellen is megmérkőztek az ifjak. Természetesen ez a téma, akkor is, amikor arról faggattuk őket, hogy tetszett nekik az edzés.

A jövő csillagai

„Nekem nem tetszett annyira, mert kikaptunk Balázzsal, de azért tetszett is, mert (egy az egy ellen) megnyertem két meccset” – válaszolta minden megilletődöttség nélkül Gregus Fóris Balázs. Testvére, Mátyás sokkal elégedettebb volt. „Szeretem ezeket az órákat, mert lehet focizni, ez az óra azért volt jó, mert Andrással ketten győztünk 2-0-ra” – közölte tárgyilagosan. Nem hagyhattuk ki, hogy megkérdezzük, ki a kedvenc játékosa, mire kapásból vágja rá, hogy Messi.

„De akkor miért vagy Gerrard mezben?” – kérdeztük. „Mert őt is szeretem” – jött a válasz. Csapattársa, Szigeti András is siet leszögezni, örül neki, hogy nyertek Mátyással. Azt már egymás szavába vágva mondták el, hogy azért szeretnek edzésre járni, mert jól szórakoznak, sokat meccsezhetnek egymással, és sokat kacagnak, különösen akkor, amikor a passzolást gyakorolják. Ez a kedvenc gyakorlatuk és persze a kapura rúgás. No meg azt is szeretik, hogy magyarul tartják az edzéseket.

„Én jártam egyszer a CFR-hez (CéeFeR-nek ejti, nem úgy, mint az anyaországi hivatásos média), de nagyon rossz volt, mert kint volt, és mindenki román volt, én voltam az egyedüli magyar” – mesélte Burkhardt Balázs. Arra kérdésre, hogy „mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?”, meglepő válaszokat kaptunk. A focista és kapus poszt mellett ugyanis a festő és énekes, illetve az Angry Birds bolttulajdonos foglalkozásokat választanának a srácok.

Futballoktatás magyarul

A fiatalok után természetesen az edzőt is kifaggattuk. Könczei Soma elmondta: 19  évet élt Budapesten, 2007-ben került a magyar főváros legnagyobb utánpótlás-nevelő egyesületéhez, a Baráti Bőrlabda FC-hez.
„Itt nagyon jó edzőkollégákkal dolgoztam, akiktől rengeteget lehet tanulni. Nagyon jó volt a program, amit kidolgozott az egyesület, Somodi László klubvezetőtől és Handó László edzőkollégámtól nagyon sokat tanultam. Öt év múlva elgondolkodtam a váltáson, hogy hazaköltözzek, és ehhez jött ráadásként, hogy Kolozsváron nem volt olyan egyesület, ahol magyar nyelven folynak az edzések. Igaz, van vagy tíz futballklub a kincses városban a két első osztályú csapaton kívül, de mindenütt román nyelven zajlanak az edzések. Innen jött az ötlet, hogy alapítsak egyesületet, így 2011-ben létrejött a Dribli Erdélyi Gyerekfociklub” – mesélte  Könczei Soma.

A futballedző hozzáfűzte, egyelőre Kolozsváron és Bánffyhunyadon indult el a Dribli, a két városban több száz gyerek jár az edzésekre, folyamatosan nő a létszám. Kezdetben a toborzás nem volt egyszerű: a szórólapokon és plakátokon túl igyekeztek személyesen is felkeresni a szülőket. Azokban az iskolákban, ahová beengedték őket, szülőértekezletet tartottak, amelyeken elmagyarázták, miben is áll a klub tevékenysége.

A Dribli ugyanakkor tovább terjeszkedne. „Azért is neveztük el erdélyi gyerekfociklubnak és nem kolozsvárinak, mert úgy gondolom, hogy erre nagyon-nagy szüksége lenne az erdélyi magyarságnak. Azért is fontos lenne, mert mi a legkisebbekkel foglalkozunk, az óvodai középső csoporttól 11 éves korig” – nyilatkozta lapunknak Könczei Soma.

Szakmailag maradandót alkotni

Amellett, hogy magyar nyelven zajlanak az edzések, szakmailag is szeretnének maradandót nyújtani. Tömegsportról van szó, de ez nem azt jelenti, hogy kapnak egy labdát, rúgják és kész, hanem a gyerekek egy nagyon komoly mozgáskoordinációs képzésben is részesülnek. „Futballklub vagyunk, ezért reméljük, egyre jobb futballistákat nevelünk, de aki később más sportágat választ , ő is rendelkezni fog azzal az alap koordinációs készséggel, amely nagyban segíti. Nem beszélve arról, hogy az oktatás más területeire, így például a gondolkodás gyorsaságára is hihetetlen hatással van” – magyarázta Könczei Soma. Szamosújváron sajnos nem indult el a focisuli, Marosvásárhelyen pedig nem érti, miért nem jelentkeztek elegen ahhoz, hogy beindíthassák. Áprilisban szeretnék újraindítani a marosvásárhelyi edzéseket, reméli, akkor sikeresebb lesz

Az egyesületben alapvetően tömegsporttal foglalkoznak, de van egy „másik Dribli” is, a kiemelt csoportban az itt edződő gyerekek már versenysportként élik meg a labdarúgást. Mint részletezte, elsősorban a tehetség alapján válogatják ki a legügyesebb gyereket, de rengeteg más tényező is befolyásolja a döntést. „A gyerekeknek is vállalniuk kell a feltételeket, a kitartás és akaraterő is rengeteget számít, de sok múlik a szülőkön is. Mert nem mindegy, hogy kinek mi a fontos. Van, aki azt mondja, neki az a fontos, hogy mozogjon, sportoljon a gyerek, de nem feltétlenül akar komolyabban foglalkozni ezzel” – mutatott rá a válogatás bonyolultságára Könczei Soma.

A tréner kifejtette: az a legfőbb tervük, hogy bővüljenek, szeretnének minél több gyereket bevonni. Fontos, hogy a lányokat is várják, velük is szívesen foglalkoznak – most is járnak lányok is edzésre, de egyelőre kevesen. A kiemelt csoportot tekintve sem mindegy, hogy hány gyerekből válogatnak, hiszen ha 200 gyerekből választhatnának, akkor lényegesen nagyobb lenne a merítési lehetőség, egyre több tehetséges gyerek foglalkozhatna versenyszerűen a sportággal. Az anyagiak szempontjából a kiemelt csoportnak sokkal több pénzre lenne szüksége, hiszen a különböző gyerektornákra a nevezési díjakat és az utazási költségeket is ki kell fizetni, hiszen erre nem elegendő a havi 70 lej tagsági díj.
Távozásunkkor a gyerekek még az öltözőben voltak. Tisztán kihallatszott az ujjongásuk: „benne leszünk az újságban, benne leszünk az újságban!”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón

A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
Hirdetés
Hirdetés