
Fotó: Haáz Vince
Nehéz összecsapásra és telt házra számítanak Marosvásárhelyen a férfi kosárlabda-bajnokság Maros KK–Steaua – egyik fél harmadik sikeréig tartó – elődöntőjének szerdai, illetve szükség estén csütörtöki összecsapásán.
2015. május 05., 17:332015. május 05., 17:33
2015. május 05., 19:552015. május 05., 19:55
Múlt héten az erdélyi együttes Bukarestben megnyerte az első két találkozót, így elviekben jelentős előnyben várja a visszavágót, csakhogy Cornel Lungu klubvezető és Audrius Prakuraitis vezetőedző egyöntetűen leszögezte, hogy a 2-0-s vezetés ellenére úgy készülnek, mintha nulla-nulláról kezdenék a párharcot, és célkitűzésük már a harmadik mérkőzés után döntőbe jutni.
A Maros KK elnöke keddi sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy a fővárosban elért eredmények biztatóak ugyan, de a csapat játéka nem volt kiemelkedő. A hazai viadalon minden pályára lépő játékos részéről teljes mértékű összpontosításra lesz szükség a Steaua búcsúztatásához Lungu szerint, aki reméli, hogy mindannyian pozitív hozzáállást és érettséget tanúsítanak.
Prakuraitis mester néhány dolgon változtatott a csapat taktikai felépítésében, emellett bízik benne, hogy mindenki mentálisan is felkészült lesz. A klubelnök leszögezte: egyelőre nem gondolnak a döntőre, de mindent megtesznek azért, hogy már a harmadik találkozó után elkezdhessék az ünneplést.
A meccset különben nagy érdeklődés övezi, a klub tájékoztatása szerint szerdán már nem is lehet belépőkhöz jutni, így minden bizonnyal telt ház előtt rendezik a várva várt mérkőzést.
A másik elődöntő harmadik összecsapása, a Târgu Jiu–Ploiești-i Asesoft találkozó (DigiSport, 17.30 óra) a Maros KK–Steaua meccs (DigiSport, 19.15 óra) előtt fejeződik be. Amennyiben a prahovai címvédő újabb győzelmet arat, úgy elsőként kerül be a bajnoki fináléba. Szükség esetén csütörtökön is pályára lépnek, Marosvásárhelyen 19.15 órakor, Târgu Jiu-ban 17.30 órakor.
A Maros KK a negyeddöntőben a Kolozsvári U-BT-t búcsúztatta úgy, hogy idegenben aratott két győzelme után hazai pályán a harmadik meccset is „behúzta”, a Ploiești-nek ellenben négy találkozóra volt szüksége ahhoz, hogy kiüsse a Temesvári BC-t. A Steaua az elmúlt szezonban ezüstérmes Nagyváradi VSK-val szemben jutott tovább a rájátszás első köréből, míg a Târgu Jiu a Pitești-et verte.
A kosárlabda-rajongók egyébként kedd óta már itthon is megvásárolhatják a jegyeket a június 11–28-ai, magyar–román közös rendezésű női Európa-bajnokságra.
A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
szóljon hozzá!