Hirdetés

Döntőbe jutott a címvédőt kiütő Sepsi-SIC

Kiejtette a címvédő Târgoviștei CSM női élvonalbeli kosárlabdacsapatát az elmúlt szezonban ezüstérmes, sorozatban kétszeres Román Kupa-győztes Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, mivel az egyik fél második győzelméig tartó elődöntő idegenbeli összecsapását is megnyerte.

2016. március 16., 14:422016. március 16., 14:42

A kedd esti találkozó az elsőnél jóval kiélezettebb harcot hozott a tavalyi finalisták között, de a háromszékiek végül 72:69-es végeredménnyel könyvelhették el a továbbjutást érő diadalt.

„Nehezen indult a játék, ami rányomta a bélyegét az egész mérkőzésre, hiszen voltak pillanatok, amikor nagyon jól ment, és voltak olyan percek is, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Hoztunk néhány elhamarkodott döntést, voltak eladott labdák, de többnyire sikerült a kezünkben tartanunk az irányítást. A negyedik negyedben Green nagyon jó százalékkal dobott távolról, de szerencsénkre a mérkőzés utolsó két percében nagyon tisztán játszottunk, sikerült két labdát ellopnunk az ellenféltől, ami a győzelem kulcsa volt. Azt gondolom, hogy egy igazi csapatmunkának köszönhetően győztünk, hiszen aki pályára lépett, az pontot szerzett. Ezt a sikert Zoran Mikesnek ajánljuk születésnapja alkalmából, illetve minden magyarnak és minden zöld-fehér szurkolónak\" – olvasható Rusz István csapatmenedzser értékelése a klub hivatalos honlapján.

A szentgyörgyiek, mint ismeretes, idén az aranyérmet tűzték ki célul, és eddigi teljesítményük alapján minden adottnak tűnik, hogy megszerezzék történelmük első bajnoki címét. Zoran Mikes bosnyák szakember tanítványai a szerda este elkezdődő Brassó–Gyulafehérvár párharc majdani továbbjutójával játszanak a döntőben.

Az már korábban eldőlt, hogy a Rapidtól kettős vereséget szenvedő Szatmárnémeti búcsúzik idén az élvonaltól, a másik kieső kilétéről viszont a bukaresti vasutasok és a Temesvár közötti harmadik, Bega-parti összecsapás dönt pénteken. Az első meccsen ugyanis a fővárosiak még nyerni tudtak 68:64-re, de hazai közönség előtt már 67:39 arányban maradtak alul kedden. A bajnokság ötödik helyéért a Galac játszhat majd az Alexandriával, miután a moldvai alakulat a második találkozón is legyőzte 70:60-ra a Kolozsvári Universitateát. Utóbbiak ellenfele az Aradi ICIM lesz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés