Hirdetés

Digi VSK néven folytatja a váradi pólócsapat

Nagyváradi Digi VSK-nak hívják mostantól a váradi pólócsapatot, miután tegnap a klub elnöke szponzori szerződést írt alá az RCS&RDS kábelszolgáltató vállalattal. Mint ismeretes, a bajnoki címvédő váradiakat egy éven át a Frigo Conty nevű, áruszállítással foglalkozó cég támogatta.

Nagy Orsolya

2010. július 29., 10:272010. július 29., 10:27

Florin Birta, a VSK elnöke kijelentette: a Contyval eredetileg egy évre kötött szerződés lejárt, a következő esztendőben az internet-, telefon- és kábeltévé-szolgáltató támogatja majd a csapatot, ennek letelte után pedig a Frigo Conty kap újabb lehetőséget, hogy beszálljon.

Azt bizalmasan kezelték, hogy pontosan mennyi pénzt kapnak a bajnok pólósok az RCS&RDS-től, de az biztos, hogy többet, mint amennyivel az előző főszponzor segítette őket – a Frigo Conty 50 ezer eurót fektetett be a csapatba az elmúlt bajnoki évadban. Afelől is biztosították a játékosokat, hogy a szponzor a teljes évi büdzsét biztosítja.

A nagyváradi székhelyű főszponzor egyébként már jó ideje támogatja anyagilag a váradi sportklub vízilabdacsapatát. A klub tulajdonosa, a városi önkormányzat ugyanis már tavaly aláírt egy együttműködési szerződést a céggel, amely azóta is érvényben van. Ennek értelmében a városháza és a hozzá tartozó hivatalok összes telefonvonalát az RCS&RDS vette át, és az önkormányzat telefonszámláiból összegyűlt pénzt teljes egészében a VSK számlájára utalja minden hónapban.

Újabb román siker Váradon
A román férfi vízilabda-válogatott tegnap 11-9-re legyőzte Ausztráliát a Nagyváradon zajló Világkupa A csoportjának második fordulójában. Kovács István tanítványai korábban 26-1-re verték Iránt, ma pedig Spanyolország ellenében zárják a csoportkört (RTV 1, 17.00). A nyolccsapatos torna első négy helyezettje kijut a jövő évi sanghaji világbajnokságra.

A mostani szponzori szerződést a nagyváradi Ioan Alexandrescu olimpiai uszodában írták alá, amely ezekben a napokban épp a Világkupa mérkőzéseinek ad otthont. Az eseményen jelen volt a váradi klubcsapat kapitánya, Kádár Kálmán, valamint Tiberiu Negrean és Nicuşor Diaconu. A játékosok kijelentették: a szponzor kilététől függetlenül az a céljuk, hogy ismét megvédjék országos bajnoki címüket, és bejuttassák a VSK-t egy európai kupasorozat negyeddöntőjébe – a váradiak az Euroligában kezdik meg szereplésüket a jövő idényben. A szponzori szerződés értelmében a Nagyváradi VSK pólócsapatának mérkőzéseit mostantól kizárólag az RCS&RDS csoporthoz tartozó Digi Tv saját sportcsatornája, a Digi Sport közvetítheti.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés