
Az első három állomás után az összetettben vezető, mindössze 21 éves Thomas Diethart nem remegett meg a sorozat utolsó, bischofshofeni versenyén, és pályafutása legnagyobb sikerét elérve megnyerte a síugrók 62. alkalommal megrendezett Négysáncversenyét.
2014. január 07., 20:322014. január 07., 20:32
Thomas Diethart a szezon elején még alacsonyabb kategóriájú versenyeken indult, aztán éppen gyerekkori példaképe, Thomas Morgenstern titiseei bukása miatt bekerült az osztrák csapatba.
Az Oberstdorfban – a Négysáncverseny első állomásán – elért harmadik helyét sokan talán egyszeri bravúrnak titulálták, a Garmisch-Partenkirchenben nyújtott teljesítményével mindenkit meggyőzött: a verseny mindkét sorozatában 140 méter fölé repült. Magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt, az összetettben pedig megelőzte a négyszeres olimpiai bajnok Simon Ammannt és a három ötkarikás arannyal rendelkező Morgensternt.
Mivel az innsbrucki állomáson a szél uralkodott, és egy sorozat után győztest avattak, az összetett élmezőnyében nem történt változás. Diethart tehát éllovasként érkezett Bischofshofenbe, ahol a több mint 25 ezer osztrák szurkoló nyomása alatt sem tört meg. Már az első sorozatban az élre állt, előnyét pedig a másodikban – amikor egy biztonsági ugrás is elég lett volna – megőrizte, így nemcsak a bischofshofeni viadalt, de a Négysáncversenyt is megnyerte.
A mindössze 21 éves Diethart a sportág legendás versenyzője, a finn Janne Ahonen 1999-es sikere óta a legfiatalabb győztese a síugrósport legrangosabb versenyének. Sikerével az is eldőlt, hogy Wolfgang Loitzl (2009), Andreas Kofler (2010), Thomas Morgenstern (2011) és Gregor Schlierenzauer (2012, 2013) győzelmei után sorozatban hatodik éve – ilyenre korábban nem volt példa – osztrák sportoló nyeri a Négysáncversenyt. n Nagy-Méhész Tünde
Bischofshofen (Ausztria): 1. Thomas Diethart (osztrák) 296.5 pont, 2. Peter Prevc (szlovén) 294.8,
3. Thomas Morgenstern (osztrák) 293.6.
A Négysáncverseny végeredménye: 1. Thomas Diethart (osztrák) 1012.6 pont, 2. Thomas Morgenstern (osztrák) 994.3, 3. Simon Ammann (svájci) 992.4.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!