2010. november 01., 09:352010. november 01., 09:35
A 10. forduló rangadóján az UTA a hajrában szerezte meg a győztes gólt a Bihar FC ellen, ám az aradiak a meccs elején egy büntetőt is kihagytak Nădăban révén. „Úgy tűnik, őrült csapat vagyunk, mindig az utolsó percig kell izgulnunk.
A meccs elejétől a végéig mi irányítottunk, győzelmünk teljesen megérdemelt” – nyilatkozta Nagy Roland, a szombaton 4000 néző által buzdított Maros-parti csapat trénere. Gheorghe Ghiţ, a nagyváradiak vezetőedzője viszont nem így gondolja: „Voltak a meccsnek olyan időszakai, amikor az aradiak uralták a játékot, de helyzeteink nekünk is voltak, így szerintem a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna.
Végül azonban a hazaiak nyertek a szerencsének és a szurkolóiknak köszönhetően.” Szintén a legvégén lőtte be a három pontot érő gólt Déván a továbbra is veretlen újonc Nagyszeben. A forduló eseménye Craiován volt, ahol a hazai Gaz Metan CFR hiába verte meg 1-0-ra a Poli Iaşi-t, a zöld asztalnál elveszítheti a meccset, mivel az utolsó 25 percben az előírt két utánpótláskorú játékos helyett csak egy volt a pályán.
Gyulafehárvári Unirea–CSM Râmnicu Vâlcea 1-1 (Cristea 20., illetve Vasile 26.),
FC Argeş–Dacia Mioveni 0-1 (Lircă 70.),
ALRO Slatina–Aradi ACU 1-0 (Bârsan 28. – 11-esből),
Dévai Mureşul–Nagyszebeni Voinţa 0-1 (Beza 89.),
Petrolul Ploieşti–Tordai Arieşul 2-0 (Benga 55., Budescu 75. – 11-esből),
Gaz Metan CFR Craiova–Poli Iaşi 1-0 (Trifu 78. – 11-esből),
Aradi UTA–Nagyváradi Bihar FC 2-1 (Ţucudean 64., 89., illetve Chiş 66.).
A Szilágysomlyói Silvania szabadnapos volt.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.