Hirdetés

Debreceni vereség Liverpoolban

Noha kikapott, mégis jól sikerült a Debrecen történetének első labdarúgó Bajnokok Ligája mérkőzése, ugyanis a magyar bajnok az Anfield Roadon megszorongatta az ötszörös győztes Liverpoolt, amely végül 1-0-ra nyert.

MTI

2009. szeptember 17., 11:442009. szeptember 17., 11:44

\"Túlzás lenne azt mondani, hogy örülök az eredménynek, de azért mégiscsak egy gólt kapni az Anfield Roadon az egy óriási dolog\" - értékelte a történteket Kiss Zoltán csapatkapitány. \"Azt, hogy hány százalékon pörgött a Liverpool, nem tudom, hiszen nincsen viszonyítási alapom, ugyanakkor azt gondolom, a Lyon elleni mérkőzés jóval nehezebb lesz. Nem mertünk nagyon kitámadni, nehogy túl nagy területük legyen\".

A találkozón eltiltása miatt nem léphetett pályára a selejtezősorozatban három gólt is szerző Varga József, így ő csak nézőként szurkolhatott társainak: \"Nem mondhatnám, hogy csalódott vagyok, hiszen ha a meccs képét nézzük, azért egy góllal jobb volt a Liverpool. Nehéz volt kintről végignézni a mérkőzést, de remekül teljesített a csapat. Lehet, hogy kívülről úgy tűnt, nem veszi teljesen komolyan a találkozót a Liverpool, de szerintem ez elképzelhetetlen, hiszen az könnyen a visszájára sülhetett volna el még egy ilyen nagy csapatnál is. Néha kicsit bátortalanok voltunk, de amikor elvállaltuk a futásokat és a passzokat, rögtön feljavultunk.\"

Az összecsapást a holland Dirk Kuyt döntötte el, a DVSC-TEVA egyik legnagyobb helyzetét pedig Adamo Coulibaly hagyta ki: \"Reina nagyon jól jött ki, nagyon nehéz volt ellőni a labdát. Ma csak harcolni tudtam, két támadóval természetesen kicsivel könnyebb dolgom van, a Lyon ellen már győzni szeretnénk, de természetesen a pontszerzés is jó lenne.\"

A csapatban a legtöbb BL-rutinnal Bodnár László rendelkezik, véleménye szerint is jól helytállt az együttes: \"Négy évig voltam a Dinamo Kijevben, szóval én már játszottam a Bajnokok Ligájában, mondtam is a többieknek, hogy ez bizony más lesz, sokkal gyorsabb lesz a játék, mint otthon egy bajnokin. Úgy érzem, nagyon pozitívan jöttünk ki ebből a mai mérkőzésből. Külön motiváció számomra, ha ilyen játékosok ellen léphetek pályára, az lenne persze az igazi, ha ez hétről hétre így menne. A Lyon elleni találkozó szerintem sokkal nehezebb lesz, egységesebbnek tűnik. Ez a mai Liverpool bevallom, engem kicsit meglepett, azt hittem, jobban odaszegeznek minket majd a kapu elé.\"

Laczkó Zsolt csereként lépett pályára, több jó megoldása is volt: \"Nehéz volt csereként beszállni, hiszen a Liverpool egy fantasztikus csapat, de megpróbáltam tenni a dolgomat. Úgy gondolom, ha van egy kis szerencsénk, akkor máshogy is alakulhatott volna a dolog, de így sem vallottunk szégyent. Az első félidőben sokat hibáztunk. Úgy érzem, ha több ilyen kaliberű csapattal találkoznánk, akkor megszoknánk ezt a tempót.

A Debrecen a 2. fordulóban, szeptember 29-én az Olympique Lyon együttesét fogadja a Puskás Ferenc Stadionban.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés