
A világranglista 134. helyén álló Adrian Ungur Christian Lindell elleni mérkõzésével kezdõdik pénteken Bukarestben a Románia–Svédország Davis-kupa- rájátszás, ahol a hazai válogatott Andrei Pavel kapitány irányítása alatt az euroafrikai zóna 1-es csoportjában való bennmaradásért küzd.
2014. szeptember 11., 20:402014. szeptember 11., 20:40
„Jó lenne, ha már az elsõ két nap során bebiztosítanánk a gyõzelmet. De Svédországnak sok erõs versenyzõje van, történelme során már kétszer nyert Davis-kupát. Ezúttal fiatal kerettel érkezik, egy új csapattal, amelynek semmi vesztenivalója nincs. Ez a nyugalom pedig rendkívül veszélyessé teszi õket” – magyarázta Pavel a hétvégi torna kapcsán.
A csütörtöki sorsolás alapján Ungur után a 174. helyezett Marius Copil lép majd pályára Elias Ymer ellen, majd szombaton 13 órától a Florin Mergea–Horia Tecãu-duó adogat az Isak Arvidsson–Johan Brunstron-páros ellen.
Vasárnap ismét egyéniben küzdenek, csakhogy akkor Ungur Ymerrel, Copil pedig Lindellel csatázik. A torna gyõztese megõrzi helyét az 1-es csoportban, míg a vesztes Lettországgal vagy Ausztriával játszik osztályozót.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!