Hirdetés

Dárdai: reális és nagy eredmény a bukaresti döntetlen

„Nem úgy kezdtünk, ahogy szerettem volna. Amíg nem kaptuk a gólt, nagyon kapkodtunk, a fiúk nem hitték el, hogy menni fog, amit begyakoroltunk. De bejöttek a cserék” – értékelte a bukaresti román–magyar Európa-bajnoki selejtező végén Dárdai Pál magyar szövetségi kapitány, aki szerint még két-három mérkőzés, és a labdaszerzések utáni megindulások is menni fognak. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2014. október 12., 14:362014. október 12., 14:36

2014. október 12., 14:452014. október 12., 14:45

Az 1-1-es döntetlennel zárult összecsapás után a szakvezető kifejtette, a szervezett játékból mindenki kivette a részét. A románok semmivel sem lepték meg, talán csak azzal, hogy jobban visszavonták a védelmüket. Elismerte, bár győzelemért mentek Bukarestbe, ez a döntetlen reális és nagy eredmény az elmúlt évek negatív statisztikáit nézve.

„Ne legyünk telhetetlenek, a román válogatott évek óta összeszokottan dolgozik, nekünk csap pár napunk volt együtt készülni” – magyarázta a megbízott szövetségi kapitány, aki szerint Románia továbbra is az első helyért küzd a csoportban, míg Magyarország még mindig a harmadikért. Annak külön örült, hogy a szurkolók nem jöttek el feleslegesen a találkozóra, mivel „ez az egész értük megy”.

Abban Dárdai és Pițurcă is egyetértett, teljesen érthető hogy a román gárda a második félidőre elfáradt. „Fizikailag nem lehet végigbírni ezt az iramot” – mutatott rá Dárdai, aki jól látta, hogy ellenfele azonnal több gólt is rúgni szeretett volna.

„Az első félidő képe alapján győznünk kellett volna, de nem találtunk be elég korán. Ilyen helyzetben több gólt is szerezned kell, mert általában fél óráig lehet csak ilyen ütemben játszani, és ha nem találsz be, akkor az ellenfél megbosszulja. Három pontért küzdöttünk, nem jött össze” – magyarázta Pițurcă is, kiegészítve azzal, hogy Goian korai sérülése felborította terveit, és a szünetben már Sânmărtean és Chiricheș sem érezte túl jól magát.

„Végülis döntetlen lett. Ez nem dráma, de Helsinkiben legalább egy pontot szereznünk kell, hogy feledtetni tudjuk a mai eredményt. Ebben a csoportban valószínűleg mindenki a kés élén fog táncolni. Most az a célom, hogy a fiúk erőnlétileg és lelkileg is helyrejöjjenek keddre, mert most még eléggé le vannak törve a pontvesztés miatt” – összegzett a szövetségi kapitány.

Bogdan Oprița, a román mentőszolgálat szóvivője arról tájékoztatott, hogy a meccsre kirendelt mentősöknek 46 embert kellett ellátniuk: tizenkettőt kórházba vittek, ők végtag- vagy bordatörést, valamint zúzódásokat szenvedtek. A szóvivő szerint a 46, ellátást igénylő szurkoló közül egyetlen magyar volt: egy 23 éves nő szívritmus-zavarra panaszkodott.

Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete közölte, információi szerint a magyarországi drukkerekkel nem történt incidens a meccs után. A románok egymás közt, illetve a rendfenntartókkal verekedtek. Răzvan Burleanu, a román szövetség elnöke vasárnap elítélte a rendfenntartók erőszakos fellépését, akik véresre vertek több román szurkolót. 

Az F csoport másik mérkőzésein Finnország 1-1-es döntetlennel zárt a vendég Görögország ellen, míg Észak-Írország hazai pályán 2-0-ra verte a feröerieket, így maximális pontszámmal az élen áll. Kedden feröeri–magyar, finn–román és görög–északír meccseket rendeznek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 16., vasárnap

Futballdráma: Szoboszlai elsírta magát, Rossi szerint innen nehéz lesz felállni

A magyar labdarúgó-válogatott a 96. percben kapott góllal 3-2-es vereséget szenvedett vasárnap az ír csapattól a Puskás Arénában rendezett világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így harmadik lett a csoportjában és sorozatban tizedszer maradt le a vb-ről.

Futballdráma: Szoboszlai elsírta magát, Rossi szerint innen nehéz lesz felállni
Hirdetés
2025. november 16., vasárnap

A 96. percben lőtt ír gól széttörte a magyar vb-álmokat

A Puskás Arénában már szinte kézzel fogható volt a világbajnoki selejtezőt érő döntetlen, ám az írek a 96. percben kegyetlenül büntettek, megszerezték a győzelmet, és ezzel szertefoszlott a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki részvételének reménye.

A 96. percben lőtt ír gól széttörte a magyar vb-álmokat
2025. november 16., vasárnap

Rossi: az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz a magyar-ír

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a magyar labdarúgó-válogatott számára.

Rossi: az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz a magyar-ír
2025. november 16., vasárnap

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja

Románia labdarúgó-válogatottja 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovinától a világbajnoki selejtezősorozat szombat esti játéknapján, ezzel nehéz helyzetbe került a 2026-os tornára való kijutás tekintetében.

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére

A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére
2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
Hirdetés
Hirdetés