
Elképzelhető, hogy csak nyárig irányítja a magyar labdarúgó-válogatottat és a Hertha BSC-t párhuzamosan Dárdai Pál, utána pedig a német klub főállású vezetőedzője lesz.
2015. március 23., 14:152015. március 23., 14:15
Michael Preetz klubmenedzser a Kicker magazinnak hétfőn megerősítette a Berliner Morgenpost napilap értesülését, mely szerint a megbízott trénerként tevékenykedő Dárdai szerződésének egyik záradéka szerint kivásárolhatják őt kapitányi szerepköréből.
Ha a berlini csapat kiharcolja az élvonalban maradást a Bundesligában, akkor az egyesület állítólag főállású vezetőedzői megállapodást kínál fel neki. „Az a tervünk, hogy Pállal és Rainer Widmayer edzővel dolgozunk tovább, és ha az elképzeléseink szerint folytatódik a szezon, akkor ez így is lesz” – jelentette ki Preetz.
A 39 éves magyar szakembernek novemberig szól a szerződése a válogatottnál, ennek kapcsán ő maga megjegyezte: „a kettős szerepvállalás hosszú távon nem megoldás, ez egyértelmű”.
Dárdai hat és fél hete edzi a Herthát, amely legutóbbi négy meccsén elért két győzelemmel és két döntetlennel a 13. helyen áll, négy pontnyi távolságra a kiesőzónától. A kapitány jelenleg a Görögország elleni Európa-bajnoki selejtezőre készíti fel a nemzeti együttest, a találkozóra vasárnap este kerül sor a Groupama Arénában.
A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
szóljon hozzá!