Hirdetés

Daminuţă és Filkor az AC Milanhoz igazolt

„Egy csomagban” vásárolt meg egy magyar és egy román fiatal játékost az AC Milan labdarúgócsapata: Filkor Attila és Cristian Daminuţă (képünkön) a városi rivális, Bajnokok Ligája-címvédő Internazionale csapatától került a piros-feketékhez. Kettejük mellett az olasz Marco Ezio Fossati is csapatot váltott. A tranzakció értéke 7 millió euró – Daminuţă játékosügynöke szerint csak a román játékos játékjoga került 5 millió euróba.

Páva Adorján

2010. július 19., 09:332010. július 19., 09:33

Cristian Daminuţă 2008 őszén került az Internazionaléhoz. Az 1990-ben született középpályás Temesváron nevelkedett, majd a román ifjúsági válogatottba került, ahol több európai elitcsapat is felfigyelt rá, többek között az Arsenal és a Liverpool is harcolt aláírásáért, miközben maradásra szerette volna bírni klubja, az FC Temesvár is, de a futballista végül az olasz gárda mellett döntött.

Daminuţă átigazolása nem volt problémamentes. A Liga 1-ben már 2006-ban bemutatkozott játékos később nem kapott játéklehetőséget a Béga-parti együttesben – ahová 2005-ben a Temesvári CFR-től került –, így Daminuţă úgy döntött, 18. életévét betöltve nem hosszabbítja meg a temesváriakkal kötött előszerződését. Az FC Temesvár vezetői ezután eltiltással fenyegetőztek, arra hivatkozva, hogy a Román Labdarúgó-szövetség játékosok jogállását rendező szabályzata szerint egy kiskorú játékosnak kötelessége minimum hároméves szerződést kötnie nevelőegyesületével, miután betölti 18. életévét.

A felek ezután pereskedésbe fogtak és egészen a lausanne-i Sportdöntőbírósághoz jutottak, amely végül Cristian Daminuţának adott igazat. A középpályás így szabadon igazolható játékossá vált, és néhány napra rá meg is egyezett az Interrel – az itáliaiaknak csak a futballista nevelésével járó költségeket kell kifizetnie az FC Temesvárnak, amely legtöbb 300 ezer eurót tett ki. Daminuţă aztán az Inter ificsapatába került, majd 2009-ben kölcsönadták a Modenának, idén pedig a Dinamónak. A bukarestiek felnőttcsapatában azonban idén alig kapott játéklehetőséget, ezért rendkívül elégedetlenül tért vissza Milánóba, ahol klubja nem sokkal ezután meg is vált tőle.

A Milan felé irányított „csomagba” a 22 éves Filkor Attila is bekerült, aki 2006 óta volt az Internazionale labdarúgója, de bajnoki mérkőzésen egyetlenegyszer sem kapott lehetőséget. A milánói sztárklub kisebb csapatoknak adta kölcsön a budapesti születésű, hatszoros magyar válogatott játékost, aki így a Grosseto, a Sassuolo, valamint a Gallipoli Calcio együtteseiben futballozott.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés