
2013. január 20., 19:082013. január 20., 19:08
Az autósok között legjobban szereplő magyar duó, a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros a 24. lett. „Nincs könnyű Dakar, ez sem volt az, minden egyes kilométeren meg kellett küzdeni a célba érkezésért. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült, hogy itt vagyunk” – értékelt Szalay, hozzátéve, hogy a legjobb eredményüket, azaz a huszadik helyet ugyan nem sikerült megjavítaniuk, de emiatt nem csalódott, mert szerinte nagyon sűrű volt az élmezőny, és szinte alig esett ki valaki. „A korábbi Dakarokon ilyen eredménnyel a top tíz közelébe lehetett volna kerülni, most másként alakult. Volt egy-két technikai gondunk, nyilván volt benne vezetői hiba is, és egyszer eltévedtünk, de összességében jó Dakart zártunk” – fogalmazott a magyar pilóta, aki eddigi 12 Dakarjából nyolcszor ért célba, Bunkoczi Lászlóval közösen pedig hétszer.
A győztes Peterhansel 11. alkalommal – ötször autóval és hatszor motorkerékpáron – nyerte meg a világ legnehezebb és leghosszabb terepversenyét. „Hogy mi a siker titka a Dakaron? Folyamatosan jó teljesítményt kell nyújtani, amire nem mindenki képes, mert sok versenyző előtt leszáll a vörös köd, ha felveszi a bukósisakját. Ez a győzelem vérbeli csapatmunka volt, és hihetetlen, de huszonötezer kilométert tettem meg a Minivel gond nélkül. Sajnáltam, hogy a végén már csak célba kellett érni, mert én igazából harcolni szeretek, de ettől még ugyanolyan értékes a győzelem” – mondta a 47 éves Peterhansel. A motorosok között ötödször diadalmaskodó, 38 éves Cyril Despres sem unja a sikereket: „Milyen könnyű kimondani, hogy öt Dakar-győzelem, de milyen hosszú út vezetett a megszerzéséig... Hat hónapot dolgoztam ezért a sikerért, és nem volt könnyű elérni, bár még fel sem fogtam igazán, hogy megcsináltam, hogy megvan az ötödik. Boldog vagyok, amiatt meg pláne, hogy csapattársamnak, Ruben Fariának összejött a második hely, mert nagyon sokat segített nekem az elmúlt években.”
A végeredmény, autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Mini All4) 38.22:39,
2. De Villiers, Von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota Hilux) 42:22 p h., 3. Novickij, Zsilcov (orosz, Mini All4) 1.28:22 ó h., ...24. Szalay, Bunkoczi (Opel Mokka) 11.58:28 ó h., ...72. Sebestyén, Bognár (Toyota Landcruiser) 35.50:31 ó h., ...74. Pócsik, Farkas, Szaller (Toyota Landcruiser) 36.01:21 ó h. Motorosok: 1. Cyril Despres (francia, KTM) 43.24:22, 2. Faria (portugál, KTM) 10:43 p h., 3. López Contardo (chilei, KTM) 18:48 p h. Kamionosok: 1. Eduard Nyikoljaev, Szergej Szavoszytin, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 39.41:43, 2. Margyejev, Beljajev, Mirnij (orosz, Kamaz) 37:10 p h., 3. Karginov, Devjatkin, Mokejev (orosz, Kamaz) 37:57 p h., ...30. Darázsi, Vörös, Szalai (MAN) 20.54:43 ó h
Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.
A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.
Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.