
2011. március 18., 09:352011. március 18., 09:35
Ezt Branko Csuics, a Kolozsvári U-Mobitelco szerb hátvédje érte el, aki a pályán töltött 29 perc alatt 17 pontot, 11 lepattanót és 13 gólpasszt gyűjtött össze a Temesvár elleni kiütéses siker során (97:52). Csuics egyébként az előző szezonban is jegyzett két tripla-duplát, ilyen teljesítmény más játékosnak évek óta nem jött össze az A osztályban. A 45 pontos temesvári vereség egyébként minimálisra csökkentette a bánságiak rájátszásesélyeit, Dragan Petricsevics edző pedig csak annyit mondott a találkozó után: „Akármi is történt a pályán, ez egy megalázó különbség.”
A Temesvár (38 pont) mellett a Rovinari (38) és a Bukaresti CSM (36 pont és egy elmaradt meccs) reményei is elszálltak, hiszen a hátralevő négy fordulóban mindent nyerniük kellene, és az előttük álló Nagyvárad, Otopeni, Piteşti trió (41-41), valamint a kilencedik Nagyszeben (39) sorozatos vereségeire is szükségük volna az előzéshez. A vonal alatt álló csapatok közül már csak a szebeniek bízhatnak ebben, akik az alapszakasz utolsó fordulójában ki-ki mérkőzést vívnak a Piteşti-tel. A másik három csapat sorsa matematikailag már a hétvégén megpecsételődhet: Temesvárra a váradiak, a CSM-hez a szebeniek látogatnak, az Energia pedig a vásárhelyi „Dzsungelben” játszik.
Az élboly hétközi vesztese a Váradon simán kikapó Marosvásárhely (86:73), amely lépéshátrányba került a második helyért folyó harcban a Kolozsvárral és a Medgyessel szemben. A Maros KK dolgát a sorsolás is nehezíti: még a Gaz Metannal és az éllovas Ploieşti-tel is kell játszaniuk, egyaránt idegenben. Az éllovashoz a medgyesiek is ellátogatnak a zárófordulóban, miközben az U-Mobitelcónak Otopeni-be és Iaşi-ba kell utaznia, valamint a két bukaresti csapatot fogadja majd. A Steaua szerda este bebiztosította helyét a play-offban, de az ötödik helyről nehéz lesz előrelépnie, mivel a hátralevő három hétben sorozatban vívja a rangadókat a Ploieşti, a Piteşti, a Szeben és a Kolozsvár ellen, és hátravan még a CSM ellen elmaradt meccse is.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!