
2009. szeptember 02., 10:542009. szeptember 02., 10:54
Az eddig csak másodedzőként tevékenykedő Csoknyai István lett a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A 45 éves szakember megbízatása 2012. augusztus 31-éig szól – döntött tegnapi ülésén a magyar szövetség elnöksége. Csoknyai eddig a nemzeti csapat és a magyar bajnok MKB Veszprém másodedzőjeként tevékenykedett, és ez a munkaköre a továbbiakban is megmarad. A válogatottnál Vladan Matics, a Pick Szeged vezetőedzője lesz a segítője. Csoknyai mellett Kovács Péter, a török szövetség szakmai igazgatója volt még esélyes, azonban az elmúlt évszázad legjobb magyar férfi játékosának választott szakember élő szerződésének felbontása akadályokba ütközött volna.
Csoknyai kinevezésével furcsa helyzet állt elő, mivel úgy lett kapitány, hogy még egyetlen csapatnál sem volt vezetőedző, ráadásul Veszprémben az a Mocsai Lajos a „főnöke”, akit kiszemeltek a július 17-én távozó Hajdu János utódjának, ám a klub nem járult hozzá a tréner kettős feladatához. Mindez nem zavarta a játékosként 12-szeres magyar bajnok és kupagyőztes, KEK-első Csoknyai Istvánt.
„Örömmel vállalom a felkérést, nagyszerű a csapat – mondta az MTI-nek a Veszprémben másodedzőként aktív pályafutásának befejeztével, 2005 óta dolgozó szakember. – Játékosként voltam átlövő, irányító, gólkirály, majd védekező specialista. Mondhatni minden, csak akasztott ember nem. Aztán Veszprémben tréner lett belőlem, és remek tanítómestereim voltak, mint Zdravko Zovko, Mocsai Lajos vagy Hajdu János.”
Csoknyai elődje, Hajdu János oldalán részese volt az elmúlt egy év eredményes szereplésének, a januári világbajnokságon elért 6. helyezésnek és a sikeresen megvívott Európa-bajnoki selejtezősorozatnak. Az 1964-ben született, 170-szeres válogatott játékos tagja volt többek között az 1992-ben olimpiai 7., 1997-ben világbajnoki 4. és 1998-ban Európa-bajnoki 6. helyezett nemzeti együttesnek. Csoknyai szövetségi kapitányként hasonló sikereket vár a jövőben is. „Az alapvető cél, hogy minden világversenyre kvalifikálja magát az együttes, a végcél pedig egyértelműen a londoni olimpiai szereplés, hiszen ha ott leszünk, az azt jelenti, hogy a korábbi évek világversenyeire is kijutottunk.
A rövid távú feladatunk pedig az, hogy a 2008-ban megkezdett munka folytatódjék, óriási meglepetésekre így senki ne számítson a keretet illetően” – mondta a kezi.hu internetes portálnak az új kapitány. Csoknyai hozzátette, az első dolga az lesz, hogy felhívja Nagy Lászlót, a Barcelona játékosát, aki azon gondolkodik, lemondja a magyar válogatottságot, és helyette a spanyolt választja.
Hajdu János szerint – aki júliusban bejelentette, inkább marad a szövetség szakmai igazgatója, nem kíván kettős feladatot ellátni – Csoknyai kapitányi kinevezése ideális megoldás: „Ismeri a játékosokat, hiszen eddig mellettem volt segítő a válogatottban, ráadásul néhányukkal még együtt játszott. Ideális korban van, hogy sikeres edző legyen. Zovko és Mocsai mellett nagyon jól tanult, és a válogatottnál is éreztem, hogy tudja, hol a helye. Ha kapitányként én „meccseltem” a kispadnál, akkor ő háttérbe vonult, viszont ha úgy alakult, hogy én voltam csendesebb, akkor előrelépett, és ő kommunikált a többiekkel. Bízom benne, hogy meghálálja a bizalmat, és vele is sikeres lesz a válogatott.”
A magyar válogatott tagjai Nagyváradon játszanak először az új kapitány irányítása alatt: szeptember 19-én Románia ellen lépnek pályára a Marian Cozma emlékére megrendezendő mérkőzésen. Az első tétmeccsek a jövő januári Európa-bajnokságon következnek.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.