Hirdetés

Hamilton csökkentette hátrányát a Brit Nagydíjon

A hazai közönség előtt szereplő Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nyerte a vasárnapi Forma–1-es Brit Nagydíjat, ezzel négypontosra csökkentette lemaradását a világbajnoki pontversenyben élen álló csapattársával, a most műszaki hiba miatt kiálló német Nico Rosberggel szemben.

Krónika

2014. július 06., 19:282014. július 06., 19:28

A 29 éves Hamiltonnak (képünkön) ez volt pályafutása 27. futamgyőzelme, az idén ötödször diadalmaskodott, F1-es karrierje során 2008 után másodszor nyert Silverstone-ban. A második helyen Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája ért célba – neki ez volt sorozatban a második dobogós helyezése –, a harmadik helyen pedig Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője zárt.

A rajtnál Rosberg jól jött el az első kockából, mögötte Vettel azonban több pozíciót is veszített. Az egyik kanyarnál Kimi Räikkönen (Ferrari) hibázott, elhagyta az aszfaltcsíkot, s amikor vissza akart térni a pályára, a füves részen megcsúszott és a szalagkorlátnak csapódott, majd szinte „visszapattant” a mezőnybe.

A hatalmas baleset miatt piros zászlóval félbeszakították a versenyt, a finn pilóta saját lábán szállt ki az autójából, de a pályafutása 200. nagydíján induló brazil Felipe Massa (Williams) futama is véget ért, ő ugyanis ütközött Räikkönennel. A finn versenyző kisebb boka- és térdsérülésekkel megúszta az esetet.

A mezőny egy óra elteltével, a biztonsági autó mögött rajtolt el újra. A világbajnoki pontversenyt vezető Rosberg – aki az összes idei futamon dobogós volt – a 30. körben azonban váltóhiba miatt feladni kényszerült a versenyt.

A hajrában a dobogós helyeken Hamilton, Bottas, Ricciardo sorrendben autóztak, az ötödik és a hatodik helyen Alonso és Vettel majdnem egészen a leintésig csatázott egymással, végül a német címvédő egy agresszív és remek manőverrel lehagyta spanyol riválisát. A szezon két hét múlva Hockenheimben, a Német Nagydíjjal folytatódik.

A Brit Nagydíj pontszerzői: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes), 2. Valtteri Bottas (finn, Williams), 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull), 4. Jenson Button (brit, McLaren), 5. Sebastian Vettel (német, Red Bull), 6. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari), 7. Kevin Magnussen (dán, McLaren), 8. Nico Hülkenberg (német, Force India), 9. Daniil Kvyat (orosz, STR-Renault), 10. Jean-Eric Vergne (francia, STR-Renault).

A világbajnoki pontversenyek élmezőnye, pilóták: 1. Nico Rosberg 165 pont, 2. Hamilton 161, 3. Ricciardo 98, 4. Alonso 87, 5. Bottas 73.

Csapatok: 1. Mercedes 326 pont, 2. Red Bull 168, 3. Ferrari 106, 4. Williams 103, 5. Force India 91.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés