
Fotó: MTI
2010. augusztus 11., 11:032010. augusztus 11., 11:03
A szám címvédője ugyanis meggyőző teljesítménnyel (közel egy másodpercet verve a mezőnyre) állította talpra a Hajós Alfréd-uszoda közönségét, a szurkolók pedig annak is örülhettek, hogy a hatodik legjobb időt elért Verrasztó Dávid személyében még egy magyar résztvevője lesz a mai döntőnek. Dávid húga, Evelyn is közelebb került céljához, az éremszerzéshez a 100 méteres női gyorsúszásban, hiszen az ötödik idővel sikerült bekerülnie a fináléba.
Ezenkívül azonban sok pozitív élmény már nem jutott a magyar drukkereknek: az úszófinálék első, hétfői versenynapján összejött éremesőt követően tegnap az egyetlen döntősnek, Gyurta Dánielnek sem sikerült felúsznia magát a dobogóra. A 100 méteres férfi mell fináléjában nagy hajrával elért negyedik hely azonban így is biztató, hiszen a 200 méteren világbajnok Gyurtának ebben a számban korábban még a finálés részvétel sem jött össze – csak a tavalyi rövidpályás Eb-n elért ezüsttel büszkélkedhet. „Egyáltalán nem vagyok csalódott, ez volt életem első világversenyes döntője 50-es medencében 100-on, és az Eb előtt simán aláírtam volna a negyedik helyet. Most már nem lehet rám fogni, hogy egyszámos versenyző vagyok. Úgy érzem, jó bemelegítés volt ez nekem a 200-ra, és reményeim szerint 100 méteren is beérhetek a londoni olimpiára” – értékelte teljesítményét Gyurta.
A budapesti Eb amúgy több szempontból is különleges: egyrészt nincs még olyan város, amelyik négy alkalommal adott volna otthont a kontinenstornának, ráadásul úgy, hogy a legutóbbit csupán négy évvel ezelőtt rendezték itt. De ami sportolók szempontjából sokkal fontosabb: ez az első nagy világverseny, amit immár a „csodadresszek” hiányában kénytelenek végigvinni az úszók. A technológiai segítség betiltása a tegnapi versenynap első fináléjában is megmutatkozott: a férfi 50 méteres pillangót a világcsúcstartó spanyol Rafael Munoz Perez ugyan esélyeshez méltó módon megnyerte, de ideje közel fél másodperccel elmaradt a még tavaly, poliuretán bevonatú dresszben úszott 22.43 mp-es rekordjától. Új csúcs nélkül azonban biztos nem marad ez a torna sem: a nap második fináléját, a férfiak 100 méteres hátúszó viadalát a francia Camille Lacourt 52.11 mp-s Európa-rekorddal nyerte. Igaz, ez még jócskán az amerikai Aaron Peirsol tavaly – természetesen csodadresszben – úszott, 51.94 mp-es világcsúcsa alatt van.
Nem a legegyszerűbb megközelíteni a szurkolóknak a kontinenstornának otthont adó Margitszigetet. A szigetre két út vezet, az egyik az Árpád hídról, a másik pedig a Margit hídról kanyarodik le. Ez utóbbin azonban még javában zajlanak a felújítási munkálatok, így az Eb-re igyekvők csak egy dróthálóval körülkerített, „kétsávos” gyalogúton juthatnak el a Hajós Alfréd-uszodához. Útban a döntőkre még folyamatos a haladás, este azonban a távozó szurkolósereg összetalálkozik a szigetre igyekvő kocogók és kerékpározók népes hadával – így úton-útfélen dugók és torlódások alakulnak ki. Tömegközlekedéssel, buszokkal az Árpád hídról lehet eljutni az uszodához, de itt sem rózsás a helyzet, hiszen a szomszédos Hajógyári-szigeten az úszódöntőkkel egy időben rajtolt Európa legnagyobb zenei fesztiválja, a Sziget.
férfiak, 50 m pillangó:
1. Rafael Munoz (spanyol, 23.17),
2. Frederick Bousquet (francia, 23.41),
3. Jevgenyij Korotyiskin (orosz, 23.43).
100 m hát:
1. Camille Lacourt (francia, 52.11 – Európa-bajnoki csúcs),
2. Jeremy Stravius (francia, 53.44),
3. Liam Tancock (brit, 53.86).
100 m mell:
1. Alexander Dale Oen (norvég, 59.20 – Eb-csúcs),
2. Hugues Duboscq (francia, 1:00.15),
3. Fabio Scozzoli (olasz, 1:00.41),
4. Gyurta Dániel (1:00.64).
Nők, 50 m pillangó:
1. Therese Alshammar (svéd, 25.63),
2. Jeanette Ottesen (dán, 25.69),
3. Melnia Henique (francia, 26.09).
200 m hát:
1. Elizabeth Simmonds (brit, 2:07.04),
2. Gemma Spofforth (brit, 2:08.25),
3. Duane Da Rocha (spanyol, 2:10.46).
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.