Pezsgőbontással ünnepeltek Mioveni-ben, miután szerda este másodosztályos futballcsapatuk szétlövésekkel kiejtette a Steaua élvonalbeli alakulatát a Román Kupa nyolcaddöntőjében.
2016. december 15., 16:092016. december 15., 16:09
A bukaresti „piros-kékek\" a rendes játékidőben nem tudtak gólt szerezni – a 35. percben sikertelenül reklamáltak büntetőért a Pintilli elleni szabálytalankodásért – , védelmük pedig hosszabbításra mentette az addig gól nélküli döntetlennél tartó találkozót. A ráadásban aztán Nilă gólja miatt már az eredmény után futottak a fővárosiak. Achim a 114. percben ugyan egyenlített (1-1), de a tizengyesrúgásoknál Boldrin és De Amorim is hibázott, ezért a házigazdák 6-5-ös végeredménnyel továbbjutottak, és csatlakoztak a negyeddöntős szereplést már előttük kiharcoló, egyaránt élvonalbeli Temesvári ASC Poli, Craiova és Kolozsvári CFR alkotta mezőnyhöz. Ugyanaznap a Steaua mellett búcsúzott a Marosvásárhelyi ASA is, amelyik tartalékos felállásban 3-0-ra kapott ki a Voluntari vendégeként.
A Liga 1-es csapatok közül a Giurgiui Astrának sem volt egyszerű feladata csütörtökön Nagyváradon, ahol a Liga 2 újonca, a Luceafărul az első félidőben Cristian Cigan góljával egyenlített (40. perc) a Junior Morais találatával hét perccel korábban előnybe került vendégek ellen. A szünet után hatalmas ziccer mellett „sétáltak\" el a házigazdák – Arnăutu puskázta el a lehetőséget –, a csalódottságukat hihasználva pedig a román bajnok rögtön utána ismét vezetést szerzett Daniel Niculae talatával (68. perc). A Cristian Lupuț edzette Körös-partiakat nem törte meg a hátrány, de végül nem tudták hosszabbításra menteni a találkozót, és Hlinca (89. perc) még egy öngóllal is hozzásegítette az Astrát a továbbjutást jelentő 3-1-es győzelemhez.
A negyeddöntő mezőnye csütörtökön este, a Viiorul–Pandurii és a Medgyes–Dinamo találkozók győztesével lett teljes, hétvégén pedig már a Liga 1-es téli szünet előtti utolsó fordulót rendezik az alapszakaszban. A 21. forduló programja, péntek: Chiajnai Concordia–Craiova (20.30); szombat: Voluntari–Kolozsvári CFR (14), Steaua–Temesvári Poli (20.30); vasárnap: Marosvásárhelyi ASA–Târgu Jiu-i Pandurii (18), Iași–Dinamo (20.30); hétfő: Medgyesi Gaz Metan–Giurgiui Astra (18), Viitorul–Botoșani (20.30).
A motiváció legtöbbször hirtelen felindulásból fakad, hosszú távon viszont a fegyelem az, ami fenntartja az állandó fejlődést – vallja Kisjancsi András, aki nemrég korcsoportjában első, összesítésben pedig negyedik helyen végzett egy kerékpárversenyen.
A Nagyváradi VSK vízilabdacsapata nyerte a Román Kupát, miután a szombat esti döntőben 14-9 arányban legyőzte a bukaresti Dinamo együttesét. A nagyváradi pólósok egy héttel ezelőtt elhódították a Szuperkupát is.
Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.
Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.
Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.
Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.
Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.
Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.
szóljon hozzá!