
Fotó: Mediafax
2010. július 22., 10:062010. július 22., 10:06
Az első három napon klasszikus mezőnyversenyek várnak a kerékpározókra, összesen kilenc jegyzett emelkedővel és napi három részhajrával, az utolsó napon pedig egyéni időfutamot követően, látványos csíkszeredai utcai kritériumverseny zárja a sorozatot. Az UCI részéről az ír Paul Watson sportbíró felügyeli a versenyt, aki a júniusi román körverseny nemzetközi megfigyelője is volt. A szervezők legnagyobb gondja a mostoha útviszonyok, az elmúlt hetek árvizei több szakaszon is tovább rontottak az amúgy sem jó minőségű utakon.
A versenyre benevezett 14 csapat közül három képviseli Romániát: a rendező Tusnád Cycling Team mellett a főként moldáv kerékpárosokkal induló Olimpic Autocontsruct és a Bukaresti Dinamo. A tavalyi csapatversenyt megnyerő csíkszeredai kontinentális gárda három hazai versenyző, Novák Károly Eduárd, Serbán Albert és Madaras László mellett a magyar Szeghalmi Bálintot, a cseh Jiri Jezeket, a moldovai Szergej Cvetkovot, valamint az olasz Bruno Rizzit és Andrea Pinost nevezte be, a tartalék pedig Végh Hunor lesz. Az ISD Doneck soraiban indul a címvédő Vitalij Popkov, utóbbi a csíkiakhoz hasonlóan kontinentális klub, akárcsak a szintén ukrán Kolss, a görög SP Tableware, a bolgár Hemus 1896 Vivelo és a szerb Partizan Srbja. Rajtuk kívül a szlovákiai Besztercebánya, a német Corratec, az ukrán Mirage, a bolgár Plovdiv, a magyar P-Nivo és a szerb Zeljeznicsar versenyzői szerepelnek a székely körversenyen.
1. szakasz (csütörtök, 11.00): Gyimesközéplok–Csíkszereda–Fenyéd-Libán-tető–Gyergyószentmiklós–Pongrácz-tető (157 km, 3 hegyi hajrá, 3 részsprint).
2. szakasz (péntek, 11.00): Tusnád–Nyergestető–Kézdivásárhely–Sepsiszentgyörgy–Kézdivásárhely–Nyergestető–Csíkszereda (183 km, 2 hegyi hajrá, 3 részsprint).
3. szakasz (szombat, 9.45): Csíkszereda–Tekerőpatak–Gyergyócsomafalva–Bucsin-tető–Székelyudvarhely–Csíkszereda (192 km, 4 hegyi hajrá, 3 részsprint).
4/A. szakasz (vasárnap, 11.00): Csiba–Hargitafürdő (14 km, egyéni időfutam).
4/B. szakasz (vasárnap, 18.00): Csíkszereda (97 km, utcai kritériumverseny, 17 kör).
Díjkiosztó ünnepség (vasárnap, 20.30): Csíkszereda, Szabadság tér.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.