
Csernoviczki Éva – címét megvédve – aranyérmet nyert a nők 48 kilogrammos kategóriájában a montpellier-i cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.
2014. április 25., 14:032014. április 25., 14:03
Az olimpiai és világbajnoki bronzérmes magyar versenyző a hazai Amandine Buchard-ral csapott össze a fináléban, ahol fél perc elteltével már mindkettejüket megintették, majd a francia egy villámgyors pörgetéssel vazarit érően földre vitte Csernoviczkit.
A 27 éves magyar dzsúdós nem adta fel, és 2 perc 15 másodperccel a vége előtt, szintén egy vazarival egyenlített. A folytatásban Csernoviczki volt aktívabb, a franciát 40 másodperccel a vége előtt meg is intették, ez a győzelmet jelentette volna a magyar versenyzőnek, ám a bíró 10 másodperccel a befejezés előtt őt is megintette, így jöhetett az aranypontig tartó hosszabbítás.
A ráadás 38 másodpercig tartott, ekkor a védekező francia újabb intést kapott, ezzel Csernoviczki megszerezte a magyar dzsúdósport 17. Európa-bajnoki aranyérmét. A tatabányai versenyző 2008 óta minden kontinensviadalon a dobogóra állhatott, mostani győzelmével 2 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzérem az Eb-mérlege.
„A döntőben kicsit fáradt voltam, mert az elődöntő sokat kivett belőlem, és nem volt túl sok időm pihenni\" – nyilatkozta Kossuth Rádiónak Csernoviczki Éva. Emiatt fáradtan kezdett, azonban ezen a holtponton túl tudott jutni, sikerült kiegyenlítenie és az aranyponttal nyernie – tette hozzá.
A magyar versenyző hangsúlyozta, a hosszabbítás előtt már látta, hogy riválisa fáradtabb nála. „Bíztam benne, hogy sikerül akciót dobnom, azt nem gondoltam volna, hogy Franciaországban intéssel sikerül nyernem.\"
A sorozatban hetedik Eb-érmét szerző Csernoviczki megjegyezte, bár a tavalyi világbajnokságot követően fáradtnak érezte magát, most nagyon boldog, hogy újra motiváltan tudott a tatamira lépni.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
A Bors értesülései szerint elhunyt Dudás Miklós magyar világbajnok kajakozó. A lapnak állításuk szerint biztos forrás erősítette meg a tragikus hírt.
szóljon hozzá!