Cserháti Ágnes: átláthatóbb szolgáltatás a cél

– Milyen út vezetett idáig? Kezdjük a gyerekkorától: hol nőtt fel?

– Szüleimnek és nagyszüleimnek köszönhetően harmonikus és vidám gyermekkorom volt. Jászfényszarun nőttem fel, élveztem a vidéki gyerekek természethez közeli életét, szabadságát.  Ma úgy gondolom, semmi nem történik velünk véletlenül. Pedagógusnak készültem, tanítottam is egy gödöllői iskolában.  Még a főiskolán egy tanárom unszolására kapcsolódtam be a jászberényi kábeltelevízió kísérleti adásába. Az út innen vezetett a Magyar Televízió Vasárnapi Turmix című műsorához, majd a televízió bemondó-, műsorvezető-, szerkesztő iskolájába. Egy jól sikerült gyakorlat után lettem bemondó, később a munkám mellett lehetőséget kaptam, kipróbálhattam magam kulturális és szórakoztató műsorok műsorvezetőjeként. A Magyar Televízióban töltött 15 év után egy évig a Duna Televízióban reggeli műsort vezettem. Az ezt követő években a kereskedelmi televíziókban szereztem tapasztalatokat a műsorkészítésben producerként is. A munkám különböző állomásain segítő barátok, kedves kollégák vettek körül, akikkel ma is megmaradt a jó kapcsolatom.

– Volt bemondó, vezette a Főteret, az Ötöslottót, a Duna Tv reggeli műsorát, az Egy-Másért gálaműsort. Mire a legbüszkébb?

– Minden munkám közel állt a szívemhez. Komolyan vettem a feladataimat, függetlenül attól, mi is volt az. Fontosnak tartottam és tartom a jelenben is, hogy kellően felkészült és tájékozott legyek az aktuális témában. Minden konferálásra, műsorra készültem, mert igyekeztem nem rutinból teljesíteni, azt hiszem, erre vagyok a legbüszkébb. 

– Mi az, amit legszívesebben kitörölne az életéből?

– Mindenkinek vannak rossz pillanatai, szerencsétlen döntései, tévedései. Talán régen erre a kérdésre úgy feleltem volna, hogy jó lenne kitörölni ezeket a rossz emlékeimet. Ma azonban úgy gondolom, életünk szükségszerű velejárói ezek a negatív élmények, amiket el kell fogadnunk, és fel kell dolgoznunk.

– Kik azok, akik segítették szakmai karrierjét, vannak példaképei?

– A televíziózást nem lehet könyvekből megtanulni, de a titkait el lehet lesni az idősebb kollégáktól. Nekem szerencsém volt. Rögtön egy hétvégi magazinműsor szerkesztőségébe csöppentem, ahol gyakornokból műsorvezető lettem. Munkatársaimtól sok segítséget kaptam. A kamera előtti első lépéseimet Szitányi András rendezte. Az első műsorvezetőtársam Búza Sándor volt.  Majd az Ablak szerkesztősége nagyjaitól tanulhattam a szerkesztő-riporter szakma finomságait. A nagy kaland számomra mégis a bemondói munka volt. Együtt dolgozhattam Takács Marikával, Kudlik Júliával, Kovács P. Józseffel, azokkal a legendákkal, akiket még gyermekként néztem csodálattal a televízió képernyőjén. Az első adásokra való felkészülésemet Kertész Zsuzsa mint egy gondos anyuka segítette, és később is bármikor bizalommal fordulhattam hozzá kérdéseimmel.

– A televíziózás mellett kommunikációval is foglalkozott. Pontosan mivel?

– A mi szakmánk szerves része a kommunikáció, nincsenek éles határok.  Az elmúlt öt évben céges kommunikációval is foglalkoztam.  Sajtótájékoztatók, szakmai napok, rendezvények szervezésével, lebonyolításával. A legizgalmasabb közöttük egy újonnan alakuló energetikai cég kommunikációjának elindítása volt.

– Mit tart mostani munkájában a legfontosabbnak?

– A nézők korrekt tájékoztatását. Sokszor saját kollégáink sem értik pontosan, hogy mi is zajlik a közmédiában. Fontosnak tartom, hogy a nézők megértsék, a közmédiarendszer átalakítása az ő érdeküket szolgálja, s hogy a párhuzamok megszüntetésével felszabaduló forrásokat tartalomkészítésre, tartalmi szolgáltatásokra, minőségi produkciók készítésére fordítjuk majd. A közmédia egyes intézményei között nem volt összhang, sok volt a párhuzamosság, a társaságok egymástól elszigetelten tevékenykedtek. Ezt egy ilyen kis ország, mint a miénk, a mai gazdasági helyzetben nem engedheti meg.  A szerkezeti átalakítás elkerülhetetlenül létszámleépítéssel jár majd. Nézhetőbb, átláthatóbb, olcsóbb szolgáltatás a végcél.

Csorba Mária