
2011. május 24., 08:432011. május 24., 08:43
– Milyen út vezetett idáig? Kezdjük a gyerekkorától: hol nőtt fel?
– Szüleimnek és nagyszüleimnek köszönhetően harmonikus és vidám gyermekkorom volt. Jászfényszarun nőttem fel, élveztem a vidéki gyerekek természethez közeli életét, szabadságát. Ma úgy gondolom, semmi nem történik velünk véletlenül. Pedagógusnak készültem, tanítottam is egy gödöllői iskolában. Még a főiskolán egy tanárom unszolására kapcsolódtam be a jászberényi kábeltelevízió kísérleti adásába. Az út innen vezetett a Magyar Televízió Vasárnapi Turmix című műsorához, majd a televízió bemondó-, műsorvezető-, szerkesztő iskolájába. Egy jól sikerült gyakorlat után lettem bemondó, később a munkám mellett lehetőséget kaptam, kipróbálhattam magam kulturális és szórakoztató műsorok műsorvezetőjeként. A Magyar Televízióban töltött 15 év után egy évig a Duna Televízióban reggeli műsort vezettem. Az ezt követő években a kereskedelmi televíziókban szereztem tapasztalatokat a műsorkészítésben producerként is. A munkám különböző állomásain segítő barátok, kedves kollégák vettek körül, akikkel ma is megmaradt a jó kapcsolatom.
– Volt bemondó, vezette a Főteret, az Ötöslottót, a Duna Tv reggeli műsorát, az Egy-Másért gálaműsort. Mire a legbüszkébb?
– Minden munkám közel állt a szívemhez. Komolyan vettem a feladataimat, függetlenül attól, mi is volt az. Fontosnak tartottam és tartom a jelenben is, hogy kellően felkészült és tájékozott legyek az aktuális témában. Minden konferálásra, műsorra készültem, mert igyekeztem nem rutinból teljesíteni, azt hiszem, erre vagyok a legbüszkébb.
– Mi az, amit legszívesebben kitörölne az életéből?
– Mindenkinek vannak rossz pillanatai, szerencsétlen döntései, tévedései. Talán régen erre a kérdésre úgy feleltem volna, hogy jó lenne kitörölni ezeket a rossz emlékeimet. Ma azonban úgy gondolom, életünk szükségszerű velejárói ezek a negatív élmények, amiket el kell fogadnunk, és fel kell dolgoznunk.
– Kik azok, akik segítették szakmai karrierjét, vannak példaképei?
– A televíziózást nem lehet könyvekből megtanulni, de a titkait el lehet lesni az idősebb kollégáktól. Nekem szerencsém volt. Rögtön egy hétvégi magazinműsor szerkesztőségébe csöppentem, ahol gyakornokból műsorvezető lettem. Munkatársaimtól sok segítséget kaptam. A kamera előtti első lépéseimet Szitányi András rendezte. Az első műsorvezetőtársam Búza Sándor volt. Majd az Ablak szerkesztősége nagyjaitól tanulhattam a szerkesztő-riporter szakma finomságait. A nagy kaland számomra mégis a bemondói munka volt. Együtt dolgozhattam Takács Marikával, Kudlik Júliával, Kovács P. Józseffel, azokkal a legendákkal, akiket még gyermekként néztem csodálattal a televízió képernyőjén. Az első adásokra való felkészülésemet Kertész Zsuzsa mint egy gondos anyuka segítette, és később is bármikor bizalommal fordulhattam hozzá kérdéseimmel.
– A televíziózás mellett kommunikációval is foglalkozott. Pontosan mivel?
– A mi szakmánk szerves része a kommunikáció, nincsenek éles határok. Az elmúlt öt évben céges kommunikációval is foglalkoztam. Sajtótájékoztatók, szakmai napok, rendezvények szervezésével, lebonyolításával. A legizgalmasabb közöttük egy újonnan alakuló energetikai cég kommunikációjának elindítása volt.
– Mit tart mostani munkájában a legfontosabbnak?
– A nézők korrekt tájékoztatását. Sokszor saját kollégáink sem értik pontosan, hogy mi is zajlik a közmédiában. Fontosnak tartom, hogy a nézők megértsék, a közmédiarendszer átalakítása az ő érdeküket szolgálja, s hogy a párhuzamok megszüntetésével felszabaduló forrásokat tartalomkészítésre, tartalmi szolgáltatásokra, minőségi produkciók készítésére fordítjuk majd. A közmédia egyes intézményei között nem volt összhang, sok volt a párhuzamosság, a társaságok egymástól elszigetelten tevékenykedtek. Ezt egy ilyen kis ország, mint a miénk, a mai gazdasági helyzetben nem engedheti meg. A szerkezeti átalakítás elkerülhetetlenül létszámleépítéssel jár majd. Nézhetőbb, átláthatóbb, olcsóbb szolgáltatás a végcél.
Csorba Mária
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!