2010. május 12., 09:402010. május 12., 09:40
„Tudni lehetett, hogy Csató támogatása nem tart örökké. A szülőföldjéről megkeresték, és érthető a lépése. Csak hálával tartozunk neki” – fogalmazott Ocskay, aki azt még nem tudta megmondani, mi lesz a támadó sorsa. A korábban a tengerentúlon nyolc évet jégkorongozó, csíkszeredai születésű Mihály Árpád – akinek fizetését Csató Kovács Imre állta az Alba Volánnál – elvileg a két év múlva esedékes világbajnokságon már a magyar válogatottat erősíthetné, de csak akkor, ha magyar klubban marad.
A válogatottban ugyanis csak olyan honosított játékos léphet jégre, aki legalább három évig folyamatosan magyar csapatban szerepelt. A 30 éves Mihály eddig egy évet játszott a Fehérvárban. „Mihály Árpival a héten ülünk le tárgyalni, míg az edzőkérdés, remélem, a jövő héten megoldódik” – mondta a szakosztály-igazgató, arra is utalva, hogy még nem dőlt el, ki lesz Jarmo Tolvanen vezetőedző utódja, ugyanis az első számú kiszemelttel végül nem sikerült megállapodni.
A magyar válogatottat is támogató Csató Imre az elmúlt idény kezdete előtt, a Csíkszeredai HC megszűnése után vitte Mihály Árpádot Székesfehérvárra. Az üzletember – ahogyan azt korábbi interjúnkban elmondta – tavaly 100 ezer eurós támogatás mellett Mihály Árpádot is a Csíkszeredai Sportclubnak ajánlotta, és a hokis fizetését is ő állta volna, ám akkor nem tudott megegyezni a klubbal, ezért úgy döntöttek, megpróbálnak magyar válogatott játékost csinálni Mihályból.
Ám idén olyan változások mentek végbe a székelyföldi város legnépszerűbb hokicsapatánál, hogy Csató – név- és klubszínváltoztatás fejében – az együttes mellé állt, a Hoki Sport Club Csíkszereda mellett pedig már nem tudja az Alba Volánt is támogatni. Ez azt jelentheti, hogy a Csíkszereda felirat lekerül a magyarországi élcsapat mezéről.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.