Hirdetés

Csatát nyert az Asesoft, kikapott a Szolnok

„Egy maratoni meccs volt, amelyben mi szakítottuk át elsőként a célszalagot” – jellemezte Vlagyimir Arnautovics román bajnokcsapata, a Ploiești-i Asesoft szerda esti, 103:83 arányú Európa Kupa-sikerét a vendég litván Lietuvos Rytas Vilnius ellen. 

2014. október 23., 16:072014. október 23., 16:07

„Mindegy, hogy mennyivel nyertünk, egy győzelem 20 pontos különbséggel is győzelem, de akkor is, ha az utolsó pillanatban dobod be a döntő kosarat” – tette hozzá a szerb vezetőedző a találkozó után.

A prahovaiaknak ez sorozatban a második győzelme volt a nemzetközi klubsorozat E csoportjában, és akárcsak a nyitófordulóban, ezúttal is nagy lendülettel kezdtek. Alig öt perc alatt már 9 pontnyi előnyt dobtak össze, és ettől kezdve ellenfelük voltaképp végig csak az eredmény után loholt.

Dee Brown és társai ugyanis egy pillanatra sem eresztették ki kezükből a vezetést, mi több, a különbséget nagyon gyorsan növelték, és a biztos előny tudata sem vett vissza az örült iramból. A hazai lendület csupán az utolsó negyed elején lankadt, ám nem eléggé ahhoz, hogy a litván vendégek fordítani tudjanak.

„Jó, hogy elkerültük a hajrá izgalmait, még olyan körülmények között is, hogy a fiúk teljesítménye visszaesett az utolsó játékrész elején. Ezt fel is róttam nekik, hiszen amikor Euroliga színvonalú ellenfelet kapsz, – márpedig el kell ismerjük, hogy a Lietuvos egy kiváló alakulat –, a teljes 40 perc alatt összpontosítanod kell. Hatalmas győzelmet arattunk, de nem kell túl sokat agyalni rajta. Egy csatát megnyertünk, de a háborút még nem. Még sok van hátra” – összegzett Arnautovics, akinek alakulata két forduló után a hatos élén áll, a sereghajtó Belgrádi Partizán otthonában 77:61 arányban győztes, és eddig még szintén százszázalékos Banvit Bandirama előtt.

A harmadik helyen a Vilnius tanyázik, a Jeruzsálemi Hapoel vendégeként 79:78-re győztes a volgográdi Krasny előtt. Az Asesoft október 29-én Törökországban játszik a Banvittal. 

A magyar bajnok számára vereséggel zárult a második forduló: a Szolnok a lett Riga vendégeként 71:61-re kapott ki a D csoportban, ahol jelenleg a 4. helyen áll. Jövő héten a hatosban harmadik Ljubjanát fogadja.

Kikapott az Aradi ICIM

Az Aradi ICIM 71:68-ra kikapott Gyulafehérváron a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 6., hétközi fordulójában. A Maros-parti hölgyek ennek ellenére továbbra is 12 ponttal vezetik az összetettet az egyelőre eggyel kevesebb lejátszott meccs után 11 pontos Târgoviște, a Gyulafehérvár és a Sepsiszentgyörgy előtt.
A többi, szerda esti eredmény: Galac–Sepsiszentgyörgy 52:77, Szatmárnémeti–Temesvár 70:74, Brassó–Craiova 90:39, Kolozsvár–Marosvásárhelyi Nova Vita 54:65. A 7. forduló szombati programja: Sepsi–Nagyvárad, Craiova–Kolozsvár, Galac–Brassó, Alexandria–Gyulafehérvár, Marosvásárhely–Târgoviște.
A férfi élvonalbeli bajnokság 4. fordulójának programja, szombat: Temesvári Timba–Kolozsvári CSU, Craiova–Kolozsvári U-Mobitelco (DigiSport, 18.45 óra), Steaua–Ploiești (DigiSport, 20.30). Vasárnap: Szeben–Nagyvárad (DigiSport, 17.30), Temesvári BC–Marosvásárhely, Pitești–Medgyes.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés