Hirdetés

Csányi Sándor: súlyos következményekkel járhat a Nagy-Magyarország jelkép használata

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint könnyen súlyos következményekkel járhat, ha a szurkolók a válogatott mérkőzésein bármilyen formában megjelenítik Nagy-Magyarországot, de a háttérben továbbra is azon dolgozik, hogy a jelkép kerüljön le a tiltólistáról.

MTI

2023. január 26., 20:032023. január 26., 20:03

2023. január 26., 20:092023. január 26., 20:09

A sportvezető a Nemzeti Sport honlapján csütörtökön kifejtette: nem gondolja, hogy az általa irányított szervezet a kérdésben megalkuvó lenne, illetve bárki megkérdőjelezhetné a bátorságát, amellyel illetékes helyeken kiáll a jelkép használatáért, de ebben az ügyben is, mint megannyi másban, „nem kicsinek vagy nagynak, de leginkább okosnak kell lenni”. „Ezt, azt hiszem, minden hazai véleményformálónak érdemes megfontolnia, mert nem hiszem, hogy jó hazafi, aki a zárt kapus büntetést kockáztatja. Márpedig a mi legfőbb célunk elkerülni, hogy a stadionok be legyenek zárva, éppen a szurkolók, a magyar válogatott és mindannyiunk közös érdekében” – nyilatkozta Csányi Sándor.

Kiemelte: az MLSZ a hazai mérkőzéseken a Nagy-Magyarország térkép használatát minden korlátozás nélkül és minden formában – sálon, zászlón, molinón – engedélyezi, viszont a nemzetközi meccsekre az azokat rendező szervezet, így esetükben az európai szövetség, az UEFA által követett gyakorlat érvényes.

Hirdetés

Hozzátette: az angolok elleni meccs után kapott egy plusz egy felfüggesztett zárt kapus mérkőzésre vonatkozó büntetés ismeretében, valamint a szerbek elleni Eb-selejtező találkozó előtt „nyilvánvaló, hogy ennek a jelképnek a használata kapna akkora nemzetközi figyelmet, ami könnyen súlyos következményekkel járhat”.

Csányi Sándor a jövőt illetően azonban reményét fejezte ki, hogy sikerül meggyőzniük a döntéshozókat arról, hogy a Nagy-Magyarország jelképként való használata nem tekintendő kirekesztő megnyilvánulásnak. Ezt tavaly októberben már az UEFA-nak is igyekeztek elmagyarázni, egy konkrét ügy kapcsán benyújtott beadványban.

„A folyamatban lévő ügyektől függetlenül én magam is kezdeményeztem olyan megbeszéléséket, amelyek egyértelműen tisztázzák, hogy az UEFA engedélyezi vagy tiltja, hogy megjelenjen a Nagy-Magyarország ábrázolás a lelátón” – közölte. Csányi Sándor kiemelte: az a célja, hogy az európai szövetség, valamint a FARE szervezet (Football Against Racism In Europe) is vegye le a tiltólistájáról a Nagy-Magyarország jelképet.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese legközelebb március 23-án Észtország ellen lép pályára a budapesti Puskás Arénában, ahol négy nappal később Bulgáriával szemben megkezdi Eb-selejtezős szereplését.

Mint arról a Krónikában beszámoltunk, többek között a Transylvanian Fanatics nevű szurkolói csoport részéről is tiltakozást váltott ki a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) napokban napvilágra került döntése, amely értelmében a magyar válogatott mérkőzésein nem látják szívesen a Nagy-Magyarországot ábrázoló molinókat, zászlókat.

korábban írtuk

Nem látják szívesen Nagy-Magyarországot a magyar labdarúgó-válogatott meccsein, erdélyi szurkolók is tiltakoznak
Nem látják szívesen Nagy-Magyarországot a magyar labdarúgó-válogatott meccsein, erdélyi szurkolók is tiltakoznak

Többek között a Transylvanian Fanatics nevű szurkolói csoport részéről is tiltakozást váltott ki a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) döntése, amely értelmében a válogatott mérkőzésein nem látják szívesen a Nagy-Magyarországot ábrázoló molinókat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi
2026. szeptember 13., vasárnap

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt

Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt
2026. szeptember 12., szombat

Emlékezetes meccsen lettek kupagyőztesek a nagyváradi pólósok

Idén is elhódította a férfi vízilabda Román Kupát a Nagyváradi VSK, miután a szombati döntőben kiütéses győzelmet aratott a nagy rivális bukaresti Steaua fölött. Belényesi Dávidékra legközelebb a Bajnokok Ligájában vár erőpróba.

Emlékezetes meccsen lettek kupagyőztesek a nagyváradi pólósok
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Sorsoltak az Európa-ligában: két olasz sztárcsapat is vár a Fradira

A magyar kupagyőztes Ferencváros az első kalapból az AC Milannal és a Juventusszal találkozik a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában.

Sorsoltak az Európa-ligában: két olasz sztárcsapat is vár a Fradira
2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
Hirdetés
Hirdetés