
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) közgyűlése csütörtökön újabb öt évre szavazott bizalmat 2010 óta regnáló elnökének, az UEFA végrehajtó bizottságába nemrég beválasztott Csányi Sándornak.
2015. április 02., 16:382015. április 02., 16:38
A tisztséget egyedüliként megpályázó jelöltet, az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját egyhangúlag támogatta a telki edzőközpontban tartott ülésen a 76-ból megjelent 61 küldött. Hasonló volt az egyetértés az elnökségi tagok tekintetében is, akik között Nyilasi Tibor, Garancsi István és Török Gábor neve jelent újdonságot. Ők a brókerbotrány miatt lemondott Tarsoly Csaba, valamint Vizi E. Szilveszter és Kovács Árpád helyére kerültek be.
Csányi a szavazás előtti beszédében kiemelte, hogy 2010-ben egy veszteségesen működő MLSZ-t vett át, de azóta hatszorosára növelte a szervezet vagyonát, az előző évet pedig 388 millió forintos nyereséggel zárta. A TAO-pénzekből tavaly rekordot jelentő 31,2 milliárd forint áramlott a labdarúgásba, ebből 8,5 milliárdot az MLSZ használt fel. Csányi hozzátette, a pénzek felhasználásának ellenőrzése során a szövetség összesen 224 szabálysértést tárt fel és 250 millió forint értékben rendelt el visszafizetést.
Az elmúlt öt év legnagyobb eredményei között említette, hogy a nyilvántartott játékosok száma 125 ezerről 215 ezerre, a csapatok száma pedig 7 ezerről 11 ezerre nőtt Magyarországon. Ugyancsak pozitívan értékelte az infrastruktúrafejlesztéseket is, hiszen a már eddig átadott három új stadion mellett további 28 aréna áll építés vagy felújítás alatt, mindezek mellett pedig 285 pályát is átadtak első vezetői mandátuma alatt.
Csányi sikernek tartja a nagy tiltakozások közepette bevezetett szurkolói kártyát is, ugyanis szerinte ezáltal sokkal zökkenőmentesebbé vált a jegyvásárlás. Elismerte ugyanakkor, hogy hibáztak az ezzel kapcsolatos kommunikáció során, mert csak a biztonsági szempontokkal érveltek, pedig azt kellett volna hangsúlyozni, hogy a kártya elsősorban a szurkolók helyzetének megkönnyítését szolgálja.
A sportvezető első ciklusa legnagyobb csalódásának az utánpótlást tartja, mert ebbe a területbe fektetett a legtöbbet a szövetség, ehhez képest nincs jelentős előrelépés. Érdekesség, hogy pont ugyanez a helyzet Romániában is az ifjúsági válogatottak megítélésében, hiszen ugyancsak többet költöttek a fiatalokra, mint a felnőtt válogatottra.
Csányi úgy gondolja, hogy talán tovább csökkenthetnék az élvonal mezőnyének számát, mert a magyarországi klubok eredményeivel továbbra is elégedetlen, azok továbbra is elmaradnak az európai színvonaltól.
Ezzel együtt kilátásba helyezte a külföldi játékosok számának korlátozását – hogy a magyar fiatalok több játéklehetőséget kapjanak –, de úgy, hogy a nemzetközi kupasorozatokban szereplő csapatoknak engedményeket biztosítana, hogy ne kerüljenek versenyhátrányba riválisaikkal szemben. Csányi beszámolóját és terveit szintén egyhangúlag fogadták el.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!