Hirdetés

Csalódások és bukások

Hát ez nem jött össze! Ezúttal sem jött össze… A magyar atlétika továbbra sem büszkélkedhet világbajnokkal, annak ellenére, hogy ezúttal Pars Krisztiánt nemcsak a szakma tartotta esélyesnek, hanem saját magát is aranyvárományosként kezelte.

2009. augusztus 19., 10:232009. augusztus 19., 10:23

A szombathelyi kalapácsvető azonban igen rossz formában, „törékeny” technikával – erről árulkodik a négy hálóba vágott kísérlet – versenyzett hétfőn este, s még a dobogóra sem tudott felkapaszkodni. Utána mint űzött vad haladt át a „közös zónán”– amelyet a verseny utáni sportoló–újságíró beszélgetések céljából alakítanak ki a nagy versenyeken– szóba sem állva senkivel.

Tegnap reggelre azonban már kiszuszogta magát, s közösen igyekeztünk megfejteni a talányt. „Sajnos, egyelőre magam sem tudom az okát annak, hogy miért éppen az év legfontosabb versenyén ment a leggyengébben – kezdte Pars. – Előtte úgy éreztem, minden rendben lesz, aztán egyetlen dobást sem voltam képes tisztességesen végrehajtani. Hatalmas kudarcként élem meg ezt az estét.” A folyamatos technikai bizonytalankodást firtató kérdésemre így válaszolt: „Én nem tartom klasszikus technikai problémának. Arról van szó, hogy egész évben hasfalhúzódással kínlódtam, tudat alatt mindig féltem, hogy kiújul, s ezért csak ritkán voltam képes technikailag tökéletes dobásra. A szezon végén egyébként újabb orvosi vizsgálati kör következik, mert még mindig nem vagyok rendben.”

Pars szerint ilyen zuhanórepülés esetén az edző már nem nagyon tud hozzátenni bármi érdemlegeset, ezért nem ment ki a sportoló valamennyi dobása után konzultálni a lelátón ülő Németh Zsolthoz. „No meg aztán eddig mindössze néhány technikai edzést tudtunk együtt csinálni, ugyancsak a sérülés és a sűrű versenyprogram miatt. Remélem, hogy a következő évet már együtt készítjük elő” – fogalmazott a magyar kalapácsvető. És máris a legérzékenyebb témánál, Pars Krisztián korábbi edzőjének, a szombathelyi „dobópápaként” ismert Németh Pál év eleji halálánál tartottunk.

„Nagyon hiányzik, és szinte a fülemben hallom, miket mondott volna nekem, ha itt lehet Berlinben. A vele 12 éven át végzett munka azonban nem vész el, s remélem, hogy mentálisan is fel tudok nőni a feladathoz. A vb ugyanis azt bizonyította be, hogy képtelen vagyok elviselni a népes közönség jelenlétét, a nagy tétet, az esélyesség terhét. Az lesz a legfontosabb tennivalóm, hogy e tekintetben is felnőjek a feladathoz” – mondta el a 7. és 5. vb-helye után további helyet feljebb lépő, mégis hatalmas csalódást okozó magyar kalapácsvető. Az első apró vigasztalás egyébként tegnap érkezett: Athén olimpiai ezüstérmese, Kővágó Zoltán 65,82 méteres dobással a harmadik helyen jutott a diszkoszvetés döntőjébe.

Parsnál jóval nagyobbat bukott hétfőn este az orosz Jelena Iszinbajeva. A rúdugrás királynője nem vette komolyan a vb előtti utolsó versenyen kapott figyelmeztetést – Londonban 19-es veretlenségi sorozat után kapott ki a lengyel Anna Rogowskától –, s Berlinben is akkor akart kezdeni, amikor a többiek már kidőltek mellőle. Ennek szellemében 475 centiméteren kezdett, egy rossz kísérlet után 480-ra emelt, de ez sem ment neki, s így érvényes kísérlet nélkül hagyta el a vb-porondot. Rogowska viszont szorgalmasan vette az akadályokat, s viheti haza a váratlanul ölébe hullott aranyat. A világ ettől függetlenül inkább Iszinbajevára volt kíváncsi, aki nem szaladt el az újságírók elől, inkább filozofikusra vette a figurát: „Biztosan így kellett ennek történnie. Tanulni fogok belőle.”

Az orosz Gulnara Galkina más „stílusban” hasalt el. A 3000 méteres akadályfutás olimpiai bajnoka és világcsúcstartója hiába futotta idei legjobbját, eredménye csak a negyedik helyre volt elegendő, míg a 33 éves spanyol Marta Dominguez élete nagy álmát teljesítette. A kubai Yargelis Savigne által dominált női hármasugró döntőben a román Cristina Bujin 14,26 méterrel szerzett hetedik hellyel szállította a román küldöttség eddigi legjobb eredményét.

Szerző: Csinta Samu, Berlin


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés