Hirdetés

Csak ijesztgetett a Mobitelco Szebenben – 2-0-ra vezetnek a rájátszás favoritjai

A Kolozsvári U-BT Mobitelco kosárlabdacsapata a Nemzeti Liga negyeddöntőjének első két – pénteken és szombaton rendezett – mérkőzésén előnyben volt a Nagyszebeni CSU vendégeként, végül mindkétszer kikapott.

Nagy-Méhész Tünde

2014. április 27., 19:562014. április 27., 19:56

 

Őrzik pályaelőnyüket az alapszakaszt előkelőbb helyen záró együttesek – a CSU Ploieşti, a Nagyváradi VSK és a Maros KK is –, és összesítésben 2-0-ra vezetnek az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharcokban.

Ahogy arra számítani lehetett, az alapszakaszban negyedik és ötödik helyen záró Nagyszebeni CSU és a Kolozsvári Mobitelco párharca hozta a legnagyobb izgalmakat a Nemzeti Liga negyeddöntőjének első két mérkőzésén. Miodrag Perisics házigazda együttese az első összecsapáson az utolsó másodpercekben hárompontossal mentett hosszabbításra, melyet aztán meg is nyert.

A második találkozón, bár a harmadik negyedben 15 pontos hátrányban is volt, megfordította a találkozót a Szeben, és végül 77:71-re nyert. A BCM Piteşti együttese mindkét hétvégi találkozón nagy küzdelemre kényszerítette a hazai közönség előtt szereplő Maros KK-t, de nyerni nem tudott.

„Nagyon nehéz volt, hogy két napon keresztül megtartsuk a játékunk ritmusát. Ahogy korábban is mondtam, féltem a második összecsapástól, mert nagyon nehéz regenerálódni ilyen hamar, de a lényeg, hogy 2-0-ra vezetünk összesítésben” – összegzett Szrecsko Szekulovics, a Maros KK vezetőedzője.

A Nagyváradi VSK 38 pontos sikerrel kezdett a SCM Craiova ellen, és ugyan a második mérkőzés már szorosabb volt, egy győzelemre került az elődöntőtől. Cristian Achim, a VSK trénere szerint a két mérkőzésen kapott pontok száma – 58, illetve 66 – a jó védekezést dicsérik. „Tisztában vagyok azzal, hogy a párharc itt még nem ért véget, és szeretném, hogy ezt mindenki megértse” – tette hozzá Achim.

A Román Kupa elődöntőjében az Energia Rovinari legyőzte a CSU Ploieşti csapatát, a rájátszásban azonban egyelőre nem tudott meglepetést okozni.

Kosárlabda, férfi Nemzeti Liga, negyeddöntő, második mérkőzések: Maros KK–BCM Piteşti 80:69, Nagyszebeni CSU–Kolozsvári U-BT Mobitelco 77:71, Nagyváradi VSK–SCM Craiova 78:66, CSU Ploieşti–Energia Rovinari 86:77.

Első mérkőzések: Maros KK–BCM Piteşti 76:71, Nagyszebeni CSU Kolozsvári U-BT Mobitelco 77:75 – hosszabbítás után, Nagyváradi VSK–SCM Craiova 96:58, CSU Ploieşti–Energia Rovinari 91:65.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés