
A nőknél a román válogatott Cristina Neagut, a férfiaknál pedig a dán Mikkel Hansent választották meg 2015 legjobb kézilabdázójának a nemzetközi szövetség (IHF) szavazásán.
2016. június 09., 16:182016. június 09., 16:18
A montenegrói Buducsnoszt Podgoricával tavaly Bajnokok Ligáját nyerő, a piros-sárga-kék válogatottal pedig világbajnoki bronzéremig jutó klasszist 2010-ben is a világ legjobbjának választották.
Az IHF hivatalos holnapja alapján ezúttal az újságírói szavazatok 50,5 százalékát nyerte el, míg a szurkolók által rá adott voksok aránya eléri a 72,9 százalékot. A 27 éves játékos mögött a Győri ETO norvég légiósa, Heidi Löke lett második, míg a szintén a magyar bajnokot erősítő holland Cornelia Nycke Groot a harmadik helyen zárt. Őket a lengyel Karolina Kudlacz-Gloc és a norvég Nora Mark követi a top ötösben.
A Paris Saint-Germaint erősítő Hansent korábban 2011-ben választották meg az év legjobbjának. Ezúttal csapattársát, a francia Nikola Karabaticot előzte meg. Mögöttük a horvát Domagoj Duvnjak, a francia Thierry Omeyer és a katari Rafael Capote végzett.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!