Hirdetés

Cristiano Ronaldo másodszor aranylabdás

Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál válogatott futballistája nyerte el 2013-as teljesítménye alapján a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat, amelyet a FIFA zürichi gáláján adtak át hétfőn.

Hírösszefoglaló

2014. január 13., 21:332014. január 13., 21:33

2014. január 13., 23:162014. január 13., 23:16

A 28 éves Ronaldo 2008 után második alkalommal érdemelte ki az elismerést, amelyet korábban csak két portugál, a nemrég elhunyt Eusébio, valamint Luis Figo kapott meg.

A királyi gárda világklasszis futballistája, aki a 2013-as naptári évben összesen 69-szer volt eredményes, szoros küzdelemben előzte meg két riválisát: ő a voksok 27,99 százalékát kapta, míg az FC Barcelona elmúlt négy alkalommal aranylabdás argentin játékosa, Lionel Messi 24,72 százalékkal lett második, a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München francia szélsője, Franck Ribéry pedig 23,36 százalékkal a harmadik.

A FIFA szóvivője, Walter De Gregorio elárulta, a végső sorrend nem változott azáltal, hogy a FIFA meghosszabbította a szavazási határidőt, ráadásul így a voksolásra jogosultak 50 százaléka helyett 88 százaléka nyilvánított véleményt.

\"Nincsenek szavak, amelyekkel leírhatnám ezt a pillanatot\" - mondta meghatódva, könnyeivel küszködve a győztes Ronaldo.

A nőknél az Európa-bajnoki címet nyert német válogatott kapusát, Nadine Angerert választották a legjobbnak.

Az ötödik alkalommal kiírt Puskás-díjat, vagyis az év legszebb góljáért járó elismerést Zlatan Ibrahimovic kapta. A Paris Saint-Germain svéd csatára 2012 novemberében az angolok elleni barátságos válogatott mérkőzésen csaknem 30 méterről, fantasztikus mozdulattal ollózott a kapuba. A díjat - amelyet korábban Cristiano Ronaldo, a török Hamit Altintop, a brazil Neymar és tavaly a szlovák Miroslav Stoch érdemelt ki - Orbán Viktor miniszterelnök adta át. A zürichi díjátadó gálán jelen volt Puskás Ferenc özvegye.

A legjobb tréner Jupp Heynckes, a Bajnokok Ligája-győztes, német bajnok és kupagyőztes Bayern München nyáron távozott vezetőedzője lett. A legjobb női csapatot irányító szakembernek a német válogatottat ismét Eb-sikerre vezető Silvia Neidet választották, ő 2010 után másodszor részesült ebben az elismerésben.

A FIFA tiszteletbeli Aranylabdával jutalmazta minden idők egyik legjobb labdarúgóját, a brazilok háromszoros világbajnok élő legendáját, Pelét. Az indoklás szerint azért vehette át a díjat, mert az ő idejében még csak Európában futballozó játékos kaphatta az elismerést, így neki soha nem volt esélye elnyerni azt, hiába tartották kora legjobbjának.

Az elnöki különdíjat Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi belga elnöke vehette át, míg a FIFA Fair Play Díját az Afgán Labdarúgó-szövetség érdemelte ki.

A labdarúgókat képviselő érdekvédelmi szervezet (FIFPro) által megválasztott álomcsapatba a spanyol bajnok Barcelonából négyen kerültek be, míg a BL-győztes Bayern Münchenből hárman. Az együttes még a Real Madrid és a Paris Saint-Germain két-két játékosával egészül ki.

A FIFA-gála díjazottjai:

FIFA-Aranylabda (az év legjobb férfi játékosa): Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)

Az év legjobb női játékosa: Nadine Angerer (német)

Az év edzője férficsapatnál: Jupp Heynckes (német, Bayern München)

Az év edzője női csapatnál: Silvia Neid (német, Németország)

FIFA Puskás-díj (az év legszebb gólja): Zlatan Ibrahimovic (svéd, Paris Saint-Germain)

FIFA elnöki különdíj: Jacques Rogge (belga)

FIFA Fair Play-díj: Afgán Labdarúgó-szövetség

FIFA tiszteletbeli Aranylabda: Pelé (brazil)

Az Év csapata: Manuel Neuer (német, Bayern München) - Daniel Alves (brazil, FC Barcelona), Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid), Thiago Silva (brazil, Paris Saint-Germain), Philip Lahm (német, Bayern München) - Andrés Iniesta (spanyol, FC Barcelona), Xavi Hernández (spanyol, FC Barcelona), Franck Ribéry (francia, Bayern München) - Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), Zlatan Ibrahimovic (svéd, Paris Saint-Germain), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés