
Cristian Chivu szögre akasztja csukáját: Victor Becali játékosügynök a hétvégén bejelentette, hogy az olasz Internazionale 33 éves labdarúgója befejezi pályafutását.
2014. február 02., 14:242014. február 02., 14:24
A román válogatott egykori csapatkapitánya másfél éve sérüléssel bajlódik: 2012 augusztusában lábujjsérülést szenvedett, ami miatt októberben, majd tavaly augusztusban is műteni kellett. Chivu – aki utoljára tavaly májusban lépett pályára – azóta sem épült fel teljesen, ezért úgy döntött, azt sem várja meg, hogy lejárjon nyár végéig szóló szerződése.
A resicabányai születésű hátvéd sikeres karriert tud maga mögött – pályafutása csúcsaként 2010-ben Bajnokok Ligáját nyert az Interrel, ahová 2007-ben került. Azt megelőzően az AS Rómánál és az Ajaxnál is játszott, itthon pedig a Craiovai U-ban és a Resicabányai CSM-ben. A román nemzeti csapatban 1999-ben mutatkozott be, amellyel részt vett 2002-es és a 2008-as Európa-bajnokságon.
A válogatottságot 75 meccs és három gól után, 2011-ben mondta le. A háromszoros olasz bajnok számára 2010 nem csak a BL-diadal miatt emlékezetes: év elején egy bajnoki találkozón koponyasérülést szenvedett – sikeresen megműtötték, de utána csak fejvédőben léphetett pályára.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
A Bors értesülései szerint elhunyt Dudás Miklós magyar világbajnok kajakozó. A lapnak állításuk szerint biztos forrás erősítette meg a tragikus hírt.
szóljon hozzá!