Hirdetés

Cristeával erősít az U

„Nagyot robbantott” az átigazolási piacon a Kolozsvári U labdarúgócsapata: Adrian Cristea (képünkön) három és fél éves szerződést kötött a Szamos-partiakkal.

Páva Adorján

2010. december 22., 10:312010. december 22., 10:31

A Dinamótól érkező, 8-szoros román válogatott középpályás átadásával a bukaresti klub a hírek szerint rendezte az egykori részvényesével, az egyetemistacsapatot jelenleg pénzelő Florian Walterrel szembeni, másfél millió eurót kitevő adósságát.

„Nagyon örülök, hogy úgy döntött, minket választ – nyilatkozta az üzletember. – Meggyőződésem, hogy a Kolozsvári U-nál újra felfelé ível majd a pályája.” A 27 éves támadó középpályás – aki ugyanazt az utat járja be, mint a szintén a Dinamótól idén leigazolt Boştină, Lemnaru, Claudiu Niculescu, Izvoranu és Matache – 17 Liga 1-es mérkőzésen 7 gólt szerzett ebben a szezonban. A Dinamóhoz 2004-ben került nevelőegyesületétől, a Iaşi-i Politól.

Az élvonalban eddig 149 találkozón lépett pályára és 21 gólt rúgott, míg 27 nemzetközi kupamecscsén 3-szor volt eredményes. Adrian Cristea az egyetemistacsapat negyedik téli igazolása: korábban Marius Popával, Menasser Nasserrel (mindketten a Tîrgu Jiu-i Panduriitól érkeztek) és Elias Bazzival (Dinamo) is megegyezett a Ionuţ Badea által felkészített, az évet a bajnokság 14. helyén záró klub vezetősége.

Florian Walter megjegyezte, a csapaterősítés ellenére nem változnak a célkitűzések, marad a 8–12. hely megcélzása, ám a következő idényben jóval merészebb elvárásokat fogalmazhatnak meg. Az U-nál január 7-én fújnak gyülekezőt, a csapat ezután a törökországi Antalyában edzőtáborozik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés