Hirdetés

Clijsters anyuka diadala

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Kim Clijsters végigverte a US Open női mezőnyét: a szülése következtében több mint két év kihagyás után, az idén nyáron visszatérő belga játékos 7:5, 6:3-ra legyőzte a szintén meglepetésre a végjátékig jutó, 9. helyen kiemelt dán Caroline Wozniackit az amerikai nemzetközi teniszbajnokságon.

Hírösszefoglaló

2009. szeptember 15., 09:472009. szeptember 15., 09:47

A győztes 1,6 millió dollárt kapott, a döntő vesztese 800 ezerrel vigasztalódhatott. A 27 éves belga teniszező Evonne Goolagong 1980-as wimbledoni győzelme után az első, aki anyaként Grand Slamet nyert. Clijsters személyében először diadalmaskodott olyan játékos a US Openen, aki nem volt kiemelve. A belga játékost – akit szülés utáni visszatérése óta még nem rangsoroltak – tegnap már a legfrissebb világranglista 19. helyén jegyezték.

Az eső miatt romániai idő szerint hétfő hajnalra halasztott döntő első játszmájában Wozniacki kétszer is brékelte ellenfelét, és 4:2-re, illetve 5:4-re is vezetett, ám Clijsters nem hagyta annyiban, és remek ütéseinek köszönhetően 7:5-re hozta a szettet. A második játszma is szorosan indult, 3:2-ig mindkét játékos hozta a szerváját, ám ekkor Clijsters brékelt, és a folytatásban sem engedte ki kezéből az összecsapást, és 6:3-ra megnyerte a második szettet, ezzel 2005-ös amerikai győzelme után második GS-győzelmét aratva. „Kicsit el kellett tolnunk a szundizását, hogy ő is itt lehessen – magyarázta a döntő után Clijsters Jada nevű kisgyermekét a karjában tartva, hogy miként egyeztethető össze a gyereknevelés és a Grand Slam-győzelem. – Nem így terveztem ezt az évet. Azt hittem, az idei tornákon felveszem a ritmust, és lassan játékba lendülök”.

Clijsters többek között a Williams testvérek legyőzésével jutott a csúcsra: a nyolcaddöntőben Venust, az elődöntőben pedig Serenát is búcsúztatta. Utóbbi nehezen viselte, hogy nem ment a játék: az amerikai sportoló az elődöntőben magából kikelve üvöltözni kezdett a vonalbíróval. „Istenemre esküszöm, hogy lenyomom a torkodon ezt a labdát, érted? Örülj, hogy nem teszem meg” – ordította ütőjét fenyegetően rázva, sőt állítólag azt is kilátásba helyezte, hogy megöli a vonalbírót. Utólag azonban tagadta ezt.

„Elvesztettem az önuralmamat, és a csata hevében nem tudtam fékezni az érzelmeimet. Helytelenül viselkedtem, tanulok az esetből, és kérem rajongóim megértését” – tette hozzá közleményében az idén két Grand Slam-tornán, az Australian Openen és Wimbledonban is diadalmaskodó játékos. A szervezők tízezer dolláros – azaz a maximális – pénzbírsággal sújtották Serena Williamst sportszerűtlen kirohanása miatt. A férfiak döntője a hétvégi eső miatt megváltozott menetrend szerint tegnap késő este kezdődött: a svájci Roger Federer az argentin Juan del Potróval mérte öszsze erejét.

A világelső saját bevallása szerint a szerb Novak Djokovics ellen megnyert elődöntőben élete legjobb ütését mutatta be – 7:6, 7:5, 6:5-ös állásnál, 0-30-nál befutott egy átemelést, és a hálónak háttal, a lába között ütötte el a labdát a röptézni előrejövő szerb mellett. „Időnként ezt is gyakorlom edzésen, de sosem jön be. Talán ezért lett életem legjobb ütése” – jelentette ki a címvédő Federer, aki a káprázatos mozdulattal egyben meccslabdához is jutott, melyet aztán magabiztosan értékesített. A másik elődöntőben Del Potro még magabiztosabban, 6:2, 6:2, 6:2-re verte a sérüléséből nehezen felépülő Rafael Nadalt. A juniorok között egy magyar teniszező is örülhetett: Fucsovics Márton a tajvani Cseng Peng Hszie oldalán megnyerte a férfi párosok versenyét.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés