2009. augusztus 17., 09:592009. augusztus 17., 09:59
„Országos és nemzetközi érdeklődésre számíthat a város a Challenge Kupa mérkőzései kapcsán, ezért is pályáztunk a rendezésre” – mondta Verestóy Attila, az SZKC elnöke. Az európai szövetség (EHF) nem támogatja anyagilag a rendezést, sőt, a megfigyelők és a játékvezetők költségeit is a részt vevő négy csapatnak kell biztosítania. „Ránk hárulnak a csapatok elszállásolásával és ellátásával, valamint a biztonsági intézkedésekkel járó költségek, de a résztvevők szállítása is a marosvásárhelyi reptérről a mi feladatunk lesz” – tette hozzá Verestóy, az összeg nagyságáról azonban csak annyit mondott: több, jó minőségű Mercedest lehetne venni belőle.
Emellett a mérkőzéseknek helyt adó városi sportcsarnokban új tévéközvetítő állványt kell építeni, és be kell rendezni egy „doppingszobát” is ahhoz, hogy a helyszín megfeleljen az EHF követelményeinek. „A közvetítőállvány már a héten elkészül, és a doppingellenőrzés feltételeit is kialakítjuk, nem lesz akadálya a rendezésnek” – mondta Benedek Árpád Csaba klubigazgató. Az SZKC vezetése szerint, bár magasak a költségek, nem csak az anyagiak számítanak, az csak lendít a csapaton, hogy európai kupában játszhatnak, és ez a szurkolók és a város számára sem lehet közömbös.
„A bajnokság az első, a Challange Kupa csak ezenkívüli erőfeszítés. Remélem, a csapat vezetése meg tudja oldani, hogy ne menjen egyik a másik rovására” – fogalmazta meg elvárásait Verestóy, aki a Nemzeti Ligában az első öt között, a Román Kupában az elődöntőben, a Challenge Kupában pedig a negyeddöntőben szeretné látni a klubot. Ehhez véleménye szerint a szakmai feltételek is adottak, hiszen újonnan igazolták Bîrză Sorin válogatott kapust a Bukaresti Dinamótól, Rusia Vladimer grúz balátlövőt a Sahtiar Donyecktől, Liberţ Costin irányítót Nagyváradról. Rajtuk kívül hazatért, és három évre aláírt saját nevelésű játékosuk, Ferenczi Botond jobbátlövő is a Pick Szegedtől.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.