Hirdetés

Cadú súlyos céltévesztései

Csak a Vaslui és a Kolozsvári CFR nem tudott nyerni az első nyolc helyezett közül a Liga 1 első tavaszi fordulójában: az előző szezon ezüst- és aranyérmese gól nélküli döntetlent játszott egymással. A találkozón mindkét együttes óriási győzelmi lehetőséget szalasztott el, a vasutasok a 29. percben Cadú révén 11-est hibáztak, a moldvai együttes pedig egy teljes félidőnyi kettős emberelőnyt sem tudott gólra váltani.

Boros Miklós

2013. február 27., 07:432013. február 27., 07:43

A CFR kapitánya, Cadú a 42. percben Milanov fejberúgásáért kapott piros lapot, a bolgár védőnek öt foga bánta az esetet, majd két perc múlva Diogo Valente engedély nélküli pályaelhagyásért kapta meg második sárgáját Ovidiu Haţegan játékvezetőtől.

A kolozsvári védelem azonban jól állta a második játékrész hazai rohamait, az Inter elleni Európa Liga-meccsen nagyot hibázó Felgueiras pedig mindent védett, így a CFR kilenc emberrel is pontot szerzett. Paulo Sergio, a CFR edzője szerint csapata nyolc mezőnyjátékossal is kiválóan játszott, és a portugál szakvezető Haţegan döntéseit sem bírálta. „Cadúnak nem volt szerencséje az esetnél, Valente pedig az ezt követő kavarodásban kijött a kispadhoz, amikor le akartam cserélni. Félreértés volt” – magyarázta a vasutasok mestere.

Az U viszont nem tudta megállítani a Steauát, hiába biztatta a Kolozsvár Aréna 14 200 nézőjének java a télen szinte teljesen kicserélődött csapatot. A hazai védelem ugyan jól állta a sarat a kényelmesen támadgató bukarestiekkel szemben, gólhelyzetig azonban önerőből nem jutott el az U: az egyetlen igazi lehetőségnél a vendégek kapusa, Tătăruşanu adta el a labdát, majd Dedu holt szögből keresztbe lőtt a kapu előtt. Az igazán kemény csata a lelátón zajlott, egy hazai drukker még a pályára is berohant az első félidőben, a csendőrség pedig könnygázt is bevetett a hazai kemény mag ellen – bár ezt a meccs után már tagadta Anda Pop, a kolozsvári csendőrség szóvivője.

Laurenţiu Reghecampf, a Bukaresti Steaua edzője szerint a vártnál nehezebben nyertek, mert csapatából hiányzott a frissesség. „Megérdemeltük a győzelmet, mert végig irányítottuk a játékot, de sem mélységi játékunk, sem sebességünk nem volt. Nehéz volt motiválni a fiúkat az Ajax elleni siker után” – mondta a bukaresti szakvezető, aki biztosra veszi csapata bajnoki címét. A vendégsiker jogosságát Ioan Ganea, az U trénere sem vitatta. „Jogos a Steaua győzelme, mi jelenleg csupán ennyit tudunk. Egyetlen piciny egyenlítési esélyünk volt csak, de bízom benne, hogy képes fejlődni a csapatom” – mondta az U kispadján és az élvonalban is ez alkalommal bemutatkozó edző.

Liga 1, 20. forduló, hétfő esti eredmények: Kolozsvári U–Steaua 0-1 (Rusescu 34.), FC Vaslui–
Kolozsvári CFR 0-0, Astra Giurgiu–Konstancai Viitorul 2-0 (Budescu 28., Fatai 70.).

 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés