
Budapesten találkozott egymással pénteken Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-sövetség (MLSZ) elnöke, valamit Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség nemrég megválasztott, mindössze 29 éves első embere.
2014. április 19., 11:562014. április 19., 11:56
Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a román elnök látogatásának jelentőségét növeli, hogy megválasztása utáni első hivatalos külföldi útja az MLSZ-hez vezetett.
„A baráti légkörű megbeszélésen a felek kölcsönösen kifejezték egymás iránti tiszteletüket és megfogalmazták szándékukat, hogy mindkét fél kulturális és nemzeti hagyományait tiszteletben tartva, mindent megtesznek azért, hogy valamennyi közös sporteseményt a fair play és az európai értékrend tiszteletben tartása jellemezze. A találkozón mindenki egyetértett abban, hogy a nemzeti szövetségek közötti harmonikus kapcsolat remek kiinduló pont ahhoz, hogy közösen mindent elkövessenek annak érdekében, hogy ne ismétlődhessenek meg az egy évvel ezelőtti, nagy visszhangot kiváltó bukaresti történések” – olvasható a honlapon.
A politológusi doktorátussal rendelkező Burleanu az 1990 óta több alkalommal is újraválasztott, idén visszavonuló Mircea Sandut váltotta az elnöki tisztségben. Győzelmét elősegítette, hogy a tisztség elnyerésére legesélyesebbnek tartott Gheorghe Popescut – aki labdarúgóként az FC Barcelona csapatkapitánya is volt – egy nappal a választás előtt adócsalás miatt jogerősen három év és egy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
Mivel a szeptemberben kezdődő Európa-bajnoki selejtezősorozatban is azonos csoportban szerepel a két ország válogatottja, a szövetségek célja, hogy mindkét találkozó kizárólag a futballról szóljon. Annak érdekében, hogy a mostani sorozatban egyik fél részéről se kerülhessen sor a tavaly ősszel tapasztalt sportszerűtlen szurkolói magatartásra, szakmai, szakértői egyeztetések kezdődnek a román és a magyar fél között az Eb-selejtezők biztonságos, magas színvonalú megrendezéséről.
A két csapat tavaly szeptember 6-i vb-selejtezőjét megelőzően Bukarestben a magyar és a román szurkolók is összetűzésbe kerültek a rendőrökkel, a stadionban a vendég szektorban tört ki verekedés a rendfenntartó erőkkel, míg a hazai drukkerek többször is magyarellenes rigmusokat skandáltak, amiért a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség meg is büntette a románokat. A mérkőzést 3-0-ra nyerte a román válogatott.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!