2009. november 17., 10:492009. november 17., 10:49
„Az év végéig biztosítani kellene a rendezési költségeket” – mondta tegnap Márky arról, hogy mikor dőlhet el a kérdés. A budapesti torna a WTA Tour professzionális női versenysorozat magyarországi állomása, a Forma–1 mellett az egyetlen világszériás verseny, amely állandó helyszínnel és rendezési joggal rendelkezik.
Romániában és Szlovákiában egyelőre csak jóval alacsonyabb kategóriájú női viadalokat rendeznek. A Római Teniszakadémia tavaly jutott be a 40 versenyhelyszín közé, amely akár elitklubnak is nevezhető. A szakemberek szerint szinte csoda kell ahhoz, hogy valaki ide bekerüljön, innen ugyanis általában csak kiesni szoktak. Legalább százötven város áll sorban, hogy ilyen versenyrendezési jogot kaphasson.
A Budapest GP-n, közel 15 éves története során, többek között olyan világsztárok fordultak meg, mint a wimbledoni győztes cseh Jana Novotna, a horvát Iva Majoli, a Roland Garros bajnoka, a dél-afrikai Amanda Coetzer, a volt világelső szerb Jelena Jankovics és az orosz szépség, Anna Kurnyikova is koptatta az Akadémia vörös salakját.
Tavaly ragyogó magyar sikernek tapsolhatott a zsúfolásig megtelt – éppen a versenyre elkészült – centerpálya közönsége: Szávay Ágnes a svájci Patty Schnydert győzte le a döntőben, amelyről huszonnégy országban láthattak tv-közvetítést a nézők. A magyar teniszezőnek ez volt az egyetlen idei WTA-torna-győzelme egyesben.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.