Hirdetés

Botrányokkal teli nemzetközi sportvilág

Feltáró vizsgálat indul a Német Labdarúgó-szövetségben (DBF), mivel hétfőn lemondott tisztségéről az adócsalással gyanúsított Wolfgang Niersbach elnök annak nyomán, hogy a 2006-os németországi világbajnokság szervezőbizottsága 6,7 millió eurót utalt át a nemzetközi szövetségnek (FIFA) 2005-ben.

2015. november 10., 16:232015. november 10., 16:23

Az MTI beszámolója szerint a DFB élére átmenetileg Rainer Koch alelnök és a ligát vezető Reinhard Rauball – aki szintén DFB-alelnök – állt.

A részletes vizsgálatot bejelentő Koch jelezte, hogy felkérik Franz Beckenbauert, a kilenc évvel ezelőtti vb szervezőbizottságának elnökét, hogy „intenzívebben kapcsolódjon be a vizsgálatba”. Csakhogy közben a német sajtóban épp kedden látott napvilágot az a hír, amely szerint a DFB belső vizsgálata során találtak egy szerződéstervezetet 2000-ből, amely előnyöket ígért a FIFA végrehajtó bizottsága egyik tagjának.

A Bild úgy tudja, hogy a dokumentumot Beckenbauer írta alá 2000. július 2-án, négy nappal azelőtt, hogy a németek megkapták a rendezési jogot. A kedvezményezett tag pedig az a trinidadi Jack Warner volt, aki 2011-ig többek között a FIFA alelnökeként dolgozott, idén szeptemberben pedig korrupció miatt örökre eltiltották minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.

Ehhez pedig a német „feketekassza-botrány” szorosan kapcsolódik, a FIFA-nál tavasszal kirobbant, és azóta is gyűrűződő korrupciós ügyhöz – amely részeként Joseph Blatter elnököt felfüggesztették és a svájci hatóságok nyomoznak ellene. A világszervezet etikai bizottsága, mint ismert, korábban eljárást indított Beckenbauer ellen is, aki azt ugyan elismerte, hogy hibáztak, amikor a pénzt átutalták a FIFA-nak, de azt tagadta, hogy a pénzen szavazatokat vásároltak a vb-pályázathoz.

A futballbotrány kezd összekacsolódni az atlétikát tavaly óta sújtó doppingbotránnyal is, hiszen miután a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kérte az orosz atléták eltiltását és az orosz kormány által megfélemlített moszkvai doppinellenes laboratórium bezárását, kedden a FIFA etikai bizottsága is bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben. A WADA-jelentés – amely alapján a francia hatóságok indítottak bűnvádi eljárást – szerint Vitalij Mutko sportminiszter nyomására manipuláltak doppingmintákat. Mutko egyben az Orosz Labdarúgó-szövetség és a 2018-as világbajnokság szervezőbizottságának az elnöke, emellett a FIFA és az európai szövetség végrehajtó bizottságának is tagja.

Kedden a szaktárca felszólította a WADA-t, hogy tartsa magát a tényekhez, mert „nagy különbség van a médiában terjengő információk és a bizonyítékok között”. A minisztérium állásfoglalásában leszögezte, a 350 oldalas vizsgálati anyag javarészt nem tartalmazott meglepetéseket. Az illetékesek tudatában voltak az Orosz Atlétikai Szövetségnél (VFLA) jelentkezett problémáknak, és meghozták a megfelelő intézkedéseket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés