
Fotó: Mediafax
2012. május 09., 10:432012. május 09., 10:43
Cadú ugyanis a hazai tábor elé rohant a gólját ünnepelni, ahova hamarosan követte őt Mircea Bornescu, az U kapusa és ütlegelni kezdte a vasutasok csapatkapitányát. Hamarosan mindkét csapat teljes létszámban odaért, s miután szétválasztották a feleket, Tudor mindkettejüket kiállította. Levonuláskor viszont az öltözőfolyosón Cadúra támadt Liviu Ciuca, az U masszőre, majd az egyik biztonsági ember is, innen kezdve teljes volt a káosz. A bíró előbb az öltözőbe rendelte a csapatokat, de csak a CFR vonult le, majd némi tanácskozás után a megfelelő biztonsági feltételek hiányára hivatkozva véget vetett a találkozónak. A CFR játékosait és szakvezetését csendőrszállító autón menekítették ki a stadionból, miközben sokáig nem érkezett hivatalos magyarázat a meccs lefújásnak okairól és a lehetséges következményekről. A Hivatásos Labdarúgó-liga (LPF) fegyelmi bizottsága pénteken tárgyalja az ügyet.
Bornescunak egyébként nem ez az első balhéja, még az Universitatea Craiova kapusaként 2006-ban a Petrolul, 2008-ban pedig éppen jelenlegi csapata, az U szurkolóival került konfliktusba túlzott gólöröme, illetve egy potyagól utáni gúnyolódás kapcsán.
Iuliu Mureşan, a CFR elnöke szerint a teljes felelőség a rendező U-t terheli, és abban bízik, hogy a mérkőzést eredményét pontjai 3-0-ás gólaránnyal csapata kapja meg. „Csak egy számunkra kedvező döntés lenne normális. Cadú nem érdemelt kiállítást, csupán sárga lapot” – nyilatkozta Muresan, aki szerint a mérkőzésre nem nevezett, a lelátón ülő CFR-játékosakat, Bastost és Nicoarát is bántalmazták, amikor elhagyták a stadiont. Claudiu Niculescu, az U edzője szerint viszont Tudort és Cadút terheli a felelőség a történtekért. „A játékvezető előre megírt leckével jött a meccsre. Azt pedig nem értem, hogy Cadú miért a mi szurkolóinkat uszította, és nem a sajátjaival örült egy olyan bünetőt után, amit igazságtalanul adtak meg” – vélte az tréner.
FEJLEMÉNY –Pászkány Árpád, a CFR tulajdonosa feljelentést tett a mérkőzés biztosításáért felelős cég ellen, Cadú pedig az őt megütő személyekkel szemben emelt hivatalos panaszt, de a kolozsvári ügyészség hivatalból is vizsgálatot indított az Arénában történtek miatt. A vasutas klub közleményében ugyanakkor mindkét szurkolótábornak köszönetet mond, amiért a pályán történt incidensek nem terjedtek át a lelátóra is. Az U is gyorsan lépett: a klubvezetés tegnap felbontotta Liviu Ciucă munkaszerződését. Az ügyben megszólalt a fogyasztóvédelmi felügyelőség megyei igazgatója is, Mircea Radu szerint a szurkolóknak jogukban áll visszaigényelni a belépők árát, miután az esemény idő előtt véget ért.
Dumitru Dragomir, a liga elnöke szerint folytatni kellett volna a mérkőzést. „A Real Madrid legutóbbi mékőzésén üvegekkel dobálták meg a bírót, az még súlyosabb. Tudor hibát követett el, alaposan meg kell majd indoklnia döntését. Jobb lett volna egy külföldi bíróra bízni a meccset, imsét bebizonyosodott hogy még a legjobb hazai bírók is betojnak” – vélte a LPF elnöke, aki szerint a játékosok közti ökölcsata is normális dolog.
Liga 1, 31. forduló: Kolozsvári U–Kolozsvári CFR 0-1 (Cadú 25. – 11-esből) – a 27. percben félbeszakadt.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.