Hirdetés

Botrány az Üllői úton

Szurkolói rendbontás miatt idő előtt ért véget szombaton a Ferencváros–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzés a magyar élvonalban. Sulyok Gergely játékvezető a 64. percben félbeszakította a mérkőzést, miután a ferencvárosi szurkolók egy csoportja – a DVTK 3-1-es vezetésénél – megpróbált bemászni a pályára, illetve átjutni a diósgyőri szektorba. A rohamrendőrök felsorakozása nyomán valamelyest lecsillapodtak a kedélyek, ugyanakkor a lelátón felgyújtottak néhány széket, pirotechnikai eszközök és székdarabok repültek a gyepre.

Kiss Csaba

2009. november 02., 01:002009. november 02., 01:00

Csaknem negyedóra várakozás után folytatódott a játék, de pár pillanattal később, amikor petárdák hullottak a pályára, a bíró lefújta a találkozót. A rendezvényt biztosító rendőrök közül ketten sérültek meg könnyebben, feléjük egy-egy üveget dobtak. A szurkolók egy rendőrségi kisbuszt is megrongáltak. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága már holnap foglalkozik az üggyel, a szabályzat szerint ugyanis félbeszakadt találkozók esetén nem kell megvárni, amíg a meccsről készült ellenőri jelentés beérkezik a szövetségbe, hanem a soron következő fegyelmi bizottsági ülésen a két érintett klub illetékeseinek automatikusan meg kell jelenniük.

Talpai János, a mérkőzés MLSZ-ellenőre azt mondta: várhatóan súlyos következményei lesznek az esetnek. \"Ezt a mérkőzést biztosan nem játsszuk újra, akármilyen határozatot is hoz az MLSZ, mert én nem hozom még egyszer ide a csapatot. Persze mást elképzelni sem tudok, mint azt, hogy megkapjuk a három pontot, de ha mégsem, akkor 3-0 a Fradinak, mert mi nem jövünk el\" – mondta Aczél Zoltán, a DVTK vezetőedzője. \"Lehet, hogy átéltünk volna még nehéz pillanatokat, de nem hiszem, hogy gyökeresen más lett volna az eredmény, ha nem fújja le idő előtt a játékvezető – tette hozzá a vendégek trénere. – Ez nagyon nem jó. A játékosaimnak halálfélelmük volt, amiben nem lehet futballozni. Jobb lett volna, ha végigmegy a 90 perc, de valószínű, hogy akkor sem tudtuk volna nyugodtan elhagyni a stadiont. A legnagyobb baj az, hogy olyan emberek csinálják a balhét, akiknek a labdarúgáshoz semmi közük nincs, és amíg ezt nem oldja meg a Ferencváros, soha nem lesz jó csapatuk.\" A botrányos találkozó egyben az FTC új vezetőedzőjének a bemutatkozása is volt: Bobby Davisont az őszi idény végéig szóló megbízatással az ugyancsak brit Craig Short váltotta.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés