Hirdetés

Botlott az UTA, kikapott az U

Az utolsó utáni pillanatban lőtt góllal őrizte meg tegnap veretlenségét, illetve vezető helyét az Aradi UTA a másodosztályos labdarúgó-bajnokságban. A Kolozsvári U viszont kikapott, így a Petrozsényi Jiul került a második, feljutást érő helyre.

Páva Adorján

2009. szeptember 28., 10:362009. szeptember 28., 10:36

A Maros-partiak agresszíven kezdtek a Râmnicu Vâlcea-i CSM otthonában, ám lassan alábbhagyott a lendületük, és a második félidő elején gólt is kaptak. Az UTA-nak azonban sikerült pontot mentenie: a 90. percben emberhátrányba kerülő hazaiak a 4 perc hosszabbítás lejárta után – a meccs utolsó helyzeténél, egy aradi szögletnél – tehetetlenek voltak, amikor is Pochuca fejelt a vâlcea-i hálóba.

A Kolozsvári U Mioveni-ben ismerte meg először a vereség ízét ebben az idényben. Az első félidőben az egyetemistacsapat irányított, ám meglepetésre a hazaiak vezetéshez jutottak. Machado fejjel még kiegyenlített, ám ezután a Dacia beszorította kapujuk elé a Szamos-partiakat, akik Szilágyi kiállítása miatt – a játékos utolsó védőként szabálytalankodott – a 72. perctől emberhátrányban játszottak.

Az U végül Baicu szabadrúgásgólja következtében maradt alul. „Szilágyi nagyot hibázott, illetve a Mioveni második gólja is védhető lett volna – jegyezte meg Cornel Ţălnar, a kolozsváriak trénere. – Ne feledjük, a nyáron egy új csapat alakult, még idő kell ahhoz, hogy öszszeszokjunk.”

A Nagyváradi Bihar FC sem bírt Prahova megyei ellenfelével: az FC Argeş tegnap hátrányból felállva szintén 2-1-re nyert a partiumi városban. A 7. kör az újoncok fordulója is volt: a Temeskovácsi Fortuna, a Szilágysomlyói Silvania és a Nagybányai FC otthon tartotta a három pontot.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés