2011. február 24., 14:182011. február 24., 14:18
A jégrali megrendezését nem a Környezetvédelmi és Erdészeti minisztérium, hanem a Maros Vízgyűjtő Hatóság vezetője engedélyezte, és a verseny engedélyeztetését kérvényező átiratban a szervezők sehol sem említették, hogy lényegében zetelaki tó jegén rendeznék meg – hangsúlyozta Borbély.
A zetelaki víztározó jegén a hétvégén szervezik meg a versenyt – jelentették be korábban a szervezők. Borbély szerint a Maros Vízgyűjtő Hatóság által kiadott engedély világosan megfogalmazza, hogy a jégverseny szervezői csak a maximális árvízvédelmi szint fölötti területet vehetik igénybe. Hangsúlyozta: az engedély arra is kötelezi a szervezőket, hogy olyan intézkedéseket hozzanak, amelyek biztosítják a jelenlegi környezetvédelmi törvények betartását.
A sajtóban megjelent információk hatására, mi szerint a szervezők a zetelaki tó jegét is igénybe szeretnék venni a Maros Vízgyűjtő Hatóság átiratot küldött Auto Blic Sportklubnak, amelyben értesítik őket, hogy tilos az autókkal rámenniük a víztározó jegére. Továbbá a versenyzőknek tilos a víztározót védő területen tartózkodniuk – mondta a környezetvédelmi miniszter. Baleset esetében a Maros Vízgyűjtő Hatóság semmilyen felsősséget nem vállal – mondta Borbély László.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.