2011. május 17., 09:402011. május 17., 09:40
A játékosként a Marosvásárhelyi ASA-ban, a Bukaresti Steauában és a román válogatottban hírnevet szerzett, 57 éves Bölöni január elején vette át a francia csapat irányítását – addig a Lens 18 mérkőzés alatt 16 pontot gyűjtött, és az utolsó előtti helyen állt. A dicsőszentmártoni születésű tréner érkezése jó hatással volt a játékosokra, akik következő két bajnoki meccsüket megnyerték, és a hónap végén már „a vonal fölött” álltak. A folytatásban azonban ismét akadozni kezdett a gépezet, és két fordulóval a bajnokság vége előtt már biztossá vált, hogy az egyszeres francia bajnok (1998), kétszeres Intertotó Kupa-győztes (2005, 2007 – első alkalommal a Kolozsvári CFR-t legyőzve) Lens – amellyel Bölöni eddigi 18 meccse alatt 19 pontot gyűjtött – nem marad az élvonalban. „Sokadik alkalommal értünk el jó eredményt idegenben, de ez nem volt elég – nyilatkozta volt csapata, a Monaco ellen elért döntetlen után Bölöni László. – Amikor ideszerződtem, azt a célkitűzést fogalmaztam meg magamnak, hogy hazaérve minden este nyugodtan nézhessek tükörbe. Ezt most is meg tudom tenni.”
A francia bajnoki cím sorsa még nem dőlt el, az aranyéremért a Lille és a Marseille van versenyben. Spanyolországban a Barcelona már korábban megnyerte a bajnokságot, most azonban a nagy rivális Real Madrid sztárjátékosán volt a sor, hogy a csúcsra érjen. Cristiano Ronaldo ugyanis már 39 bajnoki találatnál tart, azaz egy fordulóval a spanyol bajnokság vége előtt a góllövőlista abszolút csúcstartója lett. A 26 éves portugál játékos a Villarreal elleni két találatával megelőzte Telmo Zarrát és a mexikói Hugo Sánchezt, előbbi az 1950/51-es, utóbbi az 1989/90-es szezonban ért el 38 gólt. Olaszországban eldőlt, hogy a Milan mögött a városi rivális Internazionale végez a második helyen, ám a Nápolyban elért 1-1-es döntetlennek a hazaiak is örültek, hiszen ezzel – történetük során először – bebiztosították a BL-csoportkörös szereplést érő harmadik helyet.
Európai élbajnokságok, vasárnap esti eredmények, Ligue 1, 36. forduló: Lorient–Olympique Marseille 2-2, Arles-Avignon–Toulouse 1-0, Caen–Montpellier 2-0, AS Monaco–Lens 1-1, Nancy–Nice 3-0, Saint-Étienne–Rennes 1-2, Valenciennes–Auxerre 1-1. A Brest–Olympique Lyon mérkőzés lapzárta után ért véget, a Lille–Sochaux és a Girondins Bordeaux–Paris Saint-Germain találkozót szerdán rendezik. Az élcsoport: 1. Lille 69 pont/35 mérkőzés, 2. Marseille 66, 3. Lyon 59/35, 4. PSG 58/35, 5. Rennes 56. Primera División, 37. forduló: Almería–Real Mallorca 3-1, Athletic Bilbao–Málaga 1-1, Atlético Madrid–Hércules 2-1, FC Barcelona–Deportivo La Coruna 0-0, Getafe–Osasuna 2-0, Sevilla–Real Sociedad 3-1, Sporting Gijón–Racing Santander 2-1, Valencia–Levante 0-0, Villarreal–Real Madrid 1-3, Real Zaragoza–Espanyol 1-0. Az élcsoport: 1. Barcelona 93 – már bajnok, 2. Real Madrid 89, 3. Valencia 68, 4. Villarreal 62, 5. Sevilla 55, 6. Bilbao 55, 7. Atlético Madrid 55. Serie A, 37. forduló: Napoli–Internazionale 1-1. Az élcsoport: 1. Milan 81 – már bajnok, 2. Inter 73, 3. Napoli 69, 4. Udinese 65, 5. Lazio 63, 6. Roma 60.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!