Hirdetés

Bölöni László visszatér az arab futball világába

Bölöni László ismét elhagyja Európát: az erdélyi szakembert tegnap hivatalosan bemutatták az egyesült arab emírségekbeli Al Wahda labdarúgócsapatának vezetőedzőjeként.

Páva Adorján

2010. május 31., 11:012010. május 31., 11:01

A dicsőszentmártoni születésű, játékosként a Marosvásárhelyi ASA-ban, a Steauában és a román válogatottban hírnevet szerző Bölöni László visszatér Abu Dhabiba, ahol a 2007/2008-as idényben az Al Dzsazíra együttesét készítette fel, és akkor az utolsó fordulóban bukta el a bajnoki címet.

Az Al Wahda – amellyel már első emírségbeli munkája előtt is tárgyalt Bölöni, de nem egyeztek meg – most bajnoki címvédő az arab országban. Története során negyedszer nyerte meg hazája pontvadászatát, ezúttal Josef Hickersberger irányításával, ám az osztrák tréner nem maradt a csapatnál. Az Al Wahda az idei klubvilágbajnokságon is szerepelni fog.

Bölöni László – aki július 3-án kezdi meg új munkáját – szívesen tér vissza az arab világba. „Első alkalommal minden új volt számomra, de sokat tanultam, egyből megszerettem ezt az életvitelt. A Dzsazíránál sok helyi ismeretet szereztem, amely segíteni fog az Al Wahdánál. Megértem az emírségbeli játékosok mentalitását, tudom, hogy kell kezelni őket a ramadánkor, a nagy melegben vagy a téli időszakban is” – nyilatkozta az 57 éves szakember, aki február óta munkanélküli.

Akkor a Standard Liege-t hagyta el, miután Belga Szuperkupát, tavaly pedig bajnokságot nyert a csapattal, amelyet a Bajnokok Ligája csoportkörébe, onnan pedig az Európa Ligába vezetett. Bölöni ezt megelőzően az Al Dzsazíránál töltött egy idényt; korábban az AS Monaco, a Rennes, a Sporting Lisszabon, a román válogatott és a Nancy élén is dolgozott.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés