2012. augusztus 30., 08:282012. augusztus 30., 08:28
A játékosok több pénzt akarnak hazavinni a Grand Slam-tornákról, és néhányan azt sem tartották kizártnak, hogy bojkottálják a januári ausztrál nyílt bajnokságot. Arra hivatkoznak, hogy a nagy versenyek bevételeiből kevesebb mint húsz százalék kerül a sportolókhoz, márpedig a többi komolyabb pénzes sportágban ennél jobb az arány. És a morgolódó teniszezők nem is a győztesek, hanem az első körben kiesők díjazását keveslik. A Roland Garros és Wimbledon szervezői már emelték a rajt után búcsúzók pénzét, az Australian Open maradt a legalacsonyabb 21 550 amerikai dollárral.
A világranglista 4. helyén álló Andy Murray ugyanakkor nehezen tartja elképzelhetőnek az évkezdő GS-torna bojkottját. Mint a skót teniszező elmondta, ez anynyi adminisztrációval, ügyvédi munkával, valamilyen alkalmi szövetség alapításával és különféle esetleges forgatókönyvek elkészítésével járna, hogy jól meg kell gondolni. Emellett nem világos, hányan akarják igazán a sztrájkot, és januárig még sokat lehet tárgyalni a szervezőkkel.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.